HÍREK
Egy állítólagos feljegyzés szerint progresszív adót vezetne be a Tisza, amit a kormányoldal azonnal támadott. Magyar Péter szerint viszont hamisítványról van szó.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke nemcsak a stílust kérte ki magának, hanem cáfolta azt is, hogy a párja luxusutazásokon venne részt, pláne az ő pénzén.
HÍREK
A képviselő szerint azért jött létre az interjú a miniszterelnök apjával Hatvanpusztáról, mert „Rogán Antal mérései szerint már a fideszesek tömegeihez is eljutott a dolog és zavarja is őket”.
HÍREK
A főpolgármester szerint a kormány a budapestiek türelmével él vissza, mert az augusztus 20-i ünnepség előkészületei miatt napokra megbénulhat a főváros közlekedése, és nő a környezetszennyezés.
HÍREK
A képviselő szerint a Rogán házaspár a SALT Budapest étteremben látható, Barbara nyakában pedig egy 15 millió forint értékű Bvlgari nyaklánc csillog a fotókon.
HÍREK
De még így sem ő a legjobban kereső kormánytag: a honvédelmi miniszter például „egyéb forrásból” másfél milliárdot keresett.
HÍREK
A kormánytagok jelentős késéssel közzétett adóbevallásai sokakat meglephetnek. Többen is százmilliós vagy milliárdos összegeket vallottak be, miközben adókedvezményt is igénybe vettek. Orbán Viktor is vallott a jövedelméről.
HÍREK
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.
HÍREK
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
HÍREK
„Sok minden kiderül belőle” - fogalmazott Magyar Péter, majd részletezte is, mire gondol pontosan. Sőt, még folytatást is ígért.
HÍREK
A Tisza Párt vezére Facebook-posztjában írt arról, miért kell kétharmaddal győznie pártjának. Több ok mellett Rogán Antal nevét is felhozta bejegyzésében.
HÍREK
A tiszás politikus szerint a kormány újra hazug bulvár mocsárba akarta húzni a bírósági eljárást. Ezért - bizonyítékként - megosztotta a volt feleségével korábban készült interjú egyik részletét.
HÍREK
A miniszter az Origo és a Megafon központjában járt, de állítása szerint nem is tudott arról, hogy a propagandalap ott működik. Azt azonban a Telexnek nem árulta el, mi járatban volt az épületben.
HÍREK
A felhatalmazásokkal a végrehajtó hatalom belső politikai ellenfelek ellen is felléphet. Szerinte a rendelet időzítése, egy évvel a választások előtt, különösen aggasztó.
HÍREK
A politikus szerint: „Rogánék ismét nekifutásból fejbe rúgták saját magukat és le Soros-ügynöközték a teljes Orbán-kormányt”. Azt is megírta, mi történt.
HÍREK
A felmérésben azt is megkérdezték az emberektől, hogy kire gondolhatott Lázár János, amikor arról beszélt: „nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál”.
HÍREK
Orbán Viktor, Rogán Antal és a Fidesz frakció nagy része is nevére vette az „átláthatósági törvényt”
107 kormánypárti képviselő csatlakozott az eredeti beterjesztő Halász Jánoshoz. Több nagy fideszes név ugyanakkor hiányzik a benyújtók közül.
Népszerű
Ajánljuk