HÍREK
215 magyart sikerült két katonai géppel hazahozni, ezt Szijjártó péter közölte éjjel, miután felszálltak a gépek, és biztonságban voltak az utasok. Reggel egy harmadik gép is felszállt magyar utasokkal.
HÍREK
A közelben ülő házaspár jelezte a légiutaskísérőknek, hogy baj van, de úgy vélték, hogy a személyzet nem jól reagált a problémára.
HÍREK
A pilóta katapultált, a kislány öccse és a szülők is túlélték a tragédiát. Feltehetően egy madárral ütközött a repülőgép.
HÍREK
Vályi István megható bejegyzésben emlékezett meg Rózsavölgyi Vilmosról és fiáról, Árpádról, akikkel a baleset előtti napon még együtt forgatott.
HÍREK
„Ez ugyanaz a Prigozsin, akivel már történt egy állítólagos repülőgép-baleset egyszer, mégis életben maradt” - mondta Vagyim Szkibickij, a katonai hírszerzés helyettes vezetője.
HÍREK
A Wizz Air Tel-Avivból Londonba tartó járatán leütötte, majd lefogta a férfit, amíg az egyik légiutaskísérő megkötözte. A többi utas hősként ünnepelte.
HÍREK
Tizennégy évvel ezelőtti fényképen szerepelhet véletlenül az eltűnt repülőgép egy darabja. A fotó azon a környéken készült, ahol a legendás pilótanő repülője az óceánba zuhanhatott.
HÍREK
A gépnek végül vissza kellett fordulnia Mallorcára, akkorra viharba kerültek a Baleár-szigeteknél.
HÍREK
A GRU egyik vezető tisztjét gyanítják a merénylet mögött, akinek az egysége Putyin elnök utasítására külföldön hajt végre műveleteket.
HÍREK
A lezuhant repülő egy olyan magángép volt, amit a Wagner-csoport vezetője nagyon sűrűn használt.
HÍREK
Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett idén a legjobb európai repülőtér a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolítók között, ami az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat. Ennek apropóján készítettünk egy kvízt, vajon te mennyit tudsz fővárosunk repteréről?
HÍREK
Éjszakai reptérlátogatás, repülős talkshow, különleges repülőtéri járművek és oldtimerek, pályaválasztási foglalkozások és bemutatók, valamint szabadtéri mozi is várja a látogatókat augusztus 12-én.
HÍREK
A repülési terven módosítani kellett az olaszországi célállomás repülőterén történt technikai probléma miatt. Az ezzel kapcsolatos véleményét fejezhette ki sajátos akciójával a gép pilótája.
Népszerű
Ajánljuk