SZTÁRVILÁG
A zenész azonban megnyugtatta a rajongóit, hogy teljesen egészséges, csupán egy 2 és fél órás koncert után rengeteget kellett volna sétálnia a gépéhez a lipcsei repülőtéren, a csapata ezért kerekesszékbe ültette, hogy pihentesse a csípőjét.
SZTÁRVILÁG
Sokszor életveszélyes közelségbe mennek a küldetést teljesítő kanadai pilótákhoz, és a középső ujjukkat mutogatják nekik.
SZTÁRVILÁG
Király Kinga Júlia író és kollégái azért utaztak Rómába, hogy többek között egy holokauszt-túlélővel interjúzzanak, de ezt végül a 16 órás késés miatt nem tudták megtenni.
SZTÁRVILÁG
A harmincas éveiben járó páros a gépen egy harmadik fickóval is kiegészült. Vodkáztak, dohányoztak, és a többi utast is fenyegették.
SZTÁRVILÁG
Ha széles körben elterjedne a módszer, jelentősen csökkenne a repülés ökológiai lábnyoma.
SZTÁRVILÁG
Katonai járművekben pedig az 1980-as évekből származó papírtérképeket találtak a brit védelmi miniszter szerint.
SZTÁRVILÁG
Ugyanakkor a légügyi hatóságok továbbra is ajánlják az alapos kézmosást és a távolság betartását.
SZTÁRVILÁG
Sikeresen felvette a kapcsolatot a légiirányítókkal, és közölte velük, hogy még sosem vezetett repülőgépet.
SZTÁRVILÁG
Kisfiával komoly kalandra szánták el magukat, a képek tanúsága alapján az ifjabbik Gyurcsány egy fokkal jobban élvezte a dolgot.
SZTÁRVILÁG
Az incidens miatt hétfőre bekérették a koppenhágai orosz nagykövetet - közölte Jeppe Kofod.
SZTÁRVILÁG
Eddig vonattal szállították, a háború miatt viszont erre most nincs lehetőség. A szankciók nem érintik a nukleáris energiát, így simán ide repült az orosz gép.
SZTÁRVILÁG
A keleti határnál észleltek egy repülő objektumot, de nem lépett be a magyar légtérbe, így a vadászgépek hamar leszálltak.
Népszerű
Ajánljuk