KULT
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.
KULT
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
KULT
A rapper szerint van esély rá, hogy „fizetett bajkeverők” kihasználhatják a Hősök terén tartandó koncertet. Azt kérte mindenkitől, hogy legyen nagyon óvatos.
KULT
A rapper Facebook-posztban közölte, hogy nem vesz részt a választás előtt két nappal tartandó, Hősök terei eseményen. Döntését személyes mérlegelésre hivatkozva hozta meg, nem pedig a Puzsér Róberttel való viszonya miatt.
KULT
A Beton.Hofi is felkerült a Polgári Ellenállás Hősök terén tartandó Rendszerbontó Nagykoncertjének programjára. A szervezők demonstrációnak szánják az eseményt, egy-egy rendszerkritikus dallal és közösségi gyűjtéssel.
KULT
A Polgári Ellenállás bejelentette a Rendszerbontó Nagykoncert 13 további fellépőjét, ezzel a lista véglegessé vált. Az esemény célja, hogy rendszerkritikus dalokkal mozgósítsa a választókat.
KULT
A Polgári Ellenállás Mozgalom péntek délelőtt 12 új nevet jelentett be. Az eseményt az április 12-i országgyűlési választás előtt két nappal tartják.
KULT
Vitáris Iván, a rockegyüttes frontembere szerint „mocskos idők” járnak, és a zenekar nem szolgál semmilyen hatalmat. A banda egy hétpontos listában foglalta össze az alapelveit.
KULT
A Polgári Ellenállás mozgalom április 10-én tart ingyenes nagykoncertet, ahol minden fellépő egy rendszerkritikus dalt ad elő. A szervezők célja a választási hajlandóság növelése.
Népszerű
Ajánljuk