KÉK HÍREK
Az óvodákba, iskolákba és bölcsődékbe betörő 55 éves konyári férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy elsősorban pénzt és műszaki cikkeket keresett, de ha lehetősége nyílt rá, meg is vacsorázott.
KÉK HÍREK
Továbbra is nagy erőkkel próbálnak a múlt hétvégén eltűnt fiatal nyomára bukkanni. A kutatás kiterjed a Dunára, amit a jelenleg újra erősödő jégzajlás nehezít.
KÉK HÍREK
Két férfit gyanúsítanak különösen nagy kárt okozó csalással Pest vármegyében. A páros az elfogásukig már 150 millió forintot csalt ki két vevőtől hamis adásvételi szerződésekkel.
KÉK HÍREK
A 18 éves fiatalt még keresik, de a gimnáziuma már kihelyezte a gyászlobogót, és információk szerint az épületben mécseseket gyújtottak.
KÉK HÍREK
A hídon egy, az eltűnt fiatalhoz köthető kulcscsomót találtak, amelyet a lap szerint a fiú édesapja felismert. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg ezt az információt.
KÉK HÍREK
A 18 éves fiú nagynénje megköszönte az eddigi segítséget a jó szándékú embereknek, ugyanakkor azt kérte, ne zaklassák a családot.
KÉK HÍREK
Továbbra is nagy erőkkel keresik a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiút. A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételeit és Mátyás híváslistáját is ellenőrzi.
KÉK HÍREK
Hétfőn is nagy erőkkel keresik a 18 éves fiatalt, aki szombaton hajnalban tűnt el Budapesten. Aki érdemleges információval tud szolgálni a fiú hollétéről, hívja a 112-es segélyhívót vagy a Telefontanú zöldszámát.
KÉK HÍREK
Vasárnap este az eltűnt fiú megtalálására létrehozott Facebook-csoportban jelent meg a téves hír, hogy megtalálták Egressy Mátyást. Édesapja azonban cáfolta ezt, és a rendőrség is azt közölte, hogy tovább keresik a napok óta a fővárosban bolyongó fiatalt.
KÉK HÍREK
A barátai még látták elindulni a XI. kerület felé, de haza már nem érkezett meg. A rendőrök most a lakosság segítségét kérik, hogy megtalálják Egressy Mátyást.
KÉK HÍREK
A két férfi az Ifjúság körúton balhézott, aminek a Terrorelhárítási Központ egységei vetettek véget. Szerencsére senkinek nem esett bántódása.
KÉK HÍREK
Rengeteg egyenruhás, rendőrkutyák és több hatóság képviselője is megjelent a hajnali razzián. A klub vezetője szerint nincs rendben, hogy az intézkedés során az „égvilágon semmit el nem követő vendégek bűnözőnek érezzék magukat másfél órán keresztül.”
KÉK HÍREK
Személyi sérülésről nincs információ, de a balesetben sérült járművek több sávot elfoglalnak, és akadályozzák a forgalmat.
KÉK HÍREK
Egy járókelő fotózta le a vakmerő férfit a Margit híd alatt, aki valószínűleg a jégzajlást nézhette. A hatóságok már csak a hűlt helyét találták.
KÉK HÍREK
Az áldozat zárkózottan élt, áram sem volt a házában, ahol időnként akár húsz kutya is megfordult. A hatóságok hét élő állatot vittek karanténba a helyszínről.
KÉK HÍREK
A rendőrök Sárváron kapták el az egyik kamaszt, akinek a zsebében ott lapult az Audi kulcsa. A kisfiú rokonai megmagyarázták, miért nem lehet szó szándékos gyerekrablásról.
KÉK HÍREK
Hétfőn délután jelentek meg a rendőrök a múlt héten elhunyt sportoló házánál. Elmondták, ezúttal miért kellett intézkedni.
Népszerű
Ajánljuk