KÉK HÍREK
Egy kislánynak és egy felnőtt nőnek is mutogatta magát az 50 éves férfi. A második bejelentés után nem sokkal elkapták a rendőrök.
KÉK HÍREK
A képviselő posztjából az derül ki, hogy „a rendőrség szerint semmi probléma nem történt, pedig egy kormányinfón még Gulyás Gergely is azt mondta, hogy szerinte ennek az ügynek minden mozzanata törvénytelen.”
KÉK HÍREK
A hatóságok szerint Limoges-ban drogháború lehet a súlyos incidensek hátterében, amelyben 100-150 fő vett részt. Legalább kilenc rendőr megsérült a zavargásokban.
KÉK HÍREK
A helyieket megrázta a rendőrségi akció, több autó és egyenruhás is kivonult a családi házhoz. Úgy tudni, az áldozatnak sikerült elmenekülnie és segítséget kérnie.
KÉK HÍREK
A BRFK szerint nem indult eljárás a Pride résztvevői ellen, így valószínűleg Thunberg ellen sem. Állításuk szerint a feljelentéseket hirdetmény útján utasítják el, ha nincs más mód.
KÉK HÍREK
A balesetet okozó sofőr és utasai megpróbáltak elmenekülni, de a rendőrök elfogták őket. A kocsiban kábítószergyanús anyagot találtak.
KÉK HÍREK
A BRFK iratát Tordai Bence osztotta meg a Facebookon. Egyelőre nem tudni, pontosan mivel vádolják a svéd klímaaktivistát.
KÉK HÍREK
Az egykori politikus holttestére a lakásán találtak rá. A rendőrség közlése szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
KÉK HÍREK
Összesen háron súlyos sérülttel járó baleset is történt a hétvégén a Dagonya Extrém Fesztiválon. A terepjárós rendezvény szervezői végül félbeszakították az eseményt, és mindenkit hazaküldtek.
KÉK HÍREK
A férfi állítja, hogy annyira bódult volt, hogy nem emlékszik sem az üldözésre, sem a harapásra.
KÉK HÍREK
A rendőrség vezetői egykori kollégájukat személyesen látogatták meg. Éva néni 35 éven át dolgozott a rendőrség kötelékében. Sokat mesélt korábbi munkájáról is.
KÉK HÍREK
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.
KÉK HÍREK
Megfogalmazásuk szerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok miatt az eseményen részt vevők azt gondolhatták, hogy nincs betiltva a rendezvény.
KÉK HÍREK
A független országgyűlési képviselő szerint már készül az az „összekötő” rendszer, ami „a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek.
KÉK HÍREK
A politikus szerint bűncselekményt követett el, mert jelen volt a betiltott rendezvényen. Azt írta, nem bújik a mentelmi joga mögé.
KÉK HÍREK
Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a nyomozás a szervezőkre vagy velük együtt a fellépőkre, esetleg mindenkire kiterjed-e.
KÉK HÍREK
Két balatonfüredi fiatalkorú kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.
Népszerű
Ajánljuk