KÉK HÍREK
Öt szlovákiai tolvaj lopott sátrakból a Szigetközben, a rendőrök elkapták őket, most pedig megszületett az ítélet.
KÉK HÍREK
A budapesti rendőrök összesen 18 ittas sofőrt fogtak szilveszter és újév napján, de számos más szabálytalanságért is büntettek.
KÉK HÍREK
Először azt hitték, szén-monoxid mérgezés végzett vele, de a helyszíni szemle során kiderült, hogy a sérülései ismeretlen tárgytól származnak.
KÉK HÍREK
A BRFK elutasította az ügyben tett feljelentést, a politikus szerint viszont a dolog nem maradhat következmények nélkül.
KÉK HÍREK
A rendőrség a család szerint azt mondta nekik, a férfit megtalálták Debrecenben, jól van. Később a Facebookon derült ki, hogy több hónapja elütötte a vonat, és eltemették.
KÉK HÍREK
A férfi egy játékautót is magával vitt. A rendőrök azonban hamar rátaláltak, és később kiderült, nemrégiben szintén ehhez a családhoz tört be.
KÉK HÍREK
Az egyik lövedék a falon átfúródva találta el a mit sem sejtő áldozatot, aki belehalt a sérüléseibe.
KÉK HÍREK
Külföldön szexuális szolgáltatást nyújtó nőknek közvetítettek partnereket, és az így szerzett bevétel jelentős részét elvették tőlük.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint egy kozmetikus közvetítésével juttatott védettségi igazoláshoz egy háziorvos és asszisztense olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.
KÉK HÍREK
Karácsony Gergely és Bajnai Gordon azt mondták, hogy a vágatlan felvételből minden tisztázódik.
KÉK HÍREK
A magát ENSZ-diplomatának kiadó férfi ellen 2020 júniusában európai elfogatóparancsot adtak ki.
KÉK HÍREK
Egyre több rendbontást tapasztaltak ezeken a járatokon, ezért drasztikus lépést tett a MÁV.
KÉK HÍREK
A rendőrség közokirat hamisítás miatt nyomoz. Az idős asszony lánya úgy döntött bepereli a kórházat, ahonnan még mindig semmilyen tájékoztatást, vagy iratot sem kapott elhunyt édesanyjával kapcsolatban.
Népszerű
Ajánljuk