KÖZÖSSÉG
A kisállat tudta, hogy sokáig kell majd menetelnie, de azt nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz átjutni az autók között.
KÖZÖSSÉG
A rendőrök tetten érték őket, százezres büntetéseket szabtak ki a szabálytalanul közlekedőkre.
KÖZÖSSÉG
A Ceglédi Rendőrkapitányság öt embert tartóztatott le, akiket bűnszövetségben elkövetett, drogokkal való visszaéléssel gyanúsítanak.
KÖZÖSSÉG
Dobrocsi Gábor és Horváth Péter József kérdés nélkül a kétségbeesett édesapa segítségére siettek.
KÖZÖSSÉG
Az állatot rendőrautóval vitték a Hortobágyi Állatkórházba, ahol jelenleg is lábadozik a balesetéből.
KÖZÖSSÉG
Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta, hogy 'anarchisták kerítették hatalmukba' a várost.
KÖZÖSSÉG
Egy kongresszusi képviselő irodájában lazítottak, pedig máshol lett volna szükség rájuk. A politikus, a polgármester és rendőrségi vezetők is felháborodtak a történteken.
KÖZÖSSÉG
Szerintük parancsot teljesített a két kollégájuk, mert „meg kellett tisztítani a helyszínt...” A rendőrséget nemcsak Buffalóban, hanem más amerikai városokban is erőteljes bírálatok érik a tömeges tüntetéseken tanúsított fellépésük miatt.
KÖZÖSSÉG
Ez már a második ilyen eset volt Pozsonyban. Korábban egy másik férfi a fenyegetés után le is köpködte a járőröket.
KÖZÖSSÉG
Egyikük azt állította, hogy koronavírussal fertőződött, mert azt hitte, hogy ennek hatására nem fogják őt előállítani.
KÖZÖSSÉG
A székesfehérvári asszony füstmérgezést szenvedett, de a gyors segítségnek köszönhetően nem lett nagyobb baja.
Népszerű
Ajánljuk