KÉK HÍREK
Ha bűnösnek találják, 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetés várhat V. Bálintra. Története így a sztárság helyett egy cellában érhet véget.
KÉK HÍREK
Az ismert rappert az amszterdami repülőtéren fogták el, miközben a manchesteri fellépésére igyekezett.
KÉK HÍREK
Az énekes találkozott a rapperrel, beszéltek is pár szót, és Feró elmondása szerint tényleg úgy beszélt vele, mint egy igazi, nagy sztárral. Azonban azt, hogy önerőből lett az, Feró tagadja.
KÉK HÍREK
A rappert valószínűleg az is motiválja majd, hogy nem kellene Majkával egy csatornánál dolgoznia, főleg úgy, hogy az RTL a jelek szerint nem is számít rá idén.
KÉK HÍREK
Sean „Diddy” Combs egy hotelben esett neki Cassie Venturának. A felek peren kívül megegyeztek egymással, így Ventura már nem kívánta kommentálni a durva felvételt.
KÉK HÍREK
L.L. Junior tiszta vizet öntött a pohárba, s kamerák előtt mondta el az igazságot a legutóbbi gyorshajtásos botrányával kapcsolatban. Utasként ült az autóban.
KÉK HÍREK
A műfaj, ahol a dallam mellett a szöveg a legfontosabb – felismered a világhírű és magyar rap-előadókat?
KÉK HÍREK
A 27 éves Marquise Jackson a rapper legidősebb fia, akivel jóideje nem tartja a kapcsolatot a zenész.
KÉK HÍREK
A rapper kiakadt Puzsér videóján, amiben szóba kerül Dopeman családja is. Az anyjával való közösülés emlegetése, és a húga már kiverte a biztosítékot Pityinger Lászlónál, ezért komolyabb hangnemre váltott.
KÉK HÍREK
Az Origo szerint a volt szépségkirálynő már a harmadik hónapban jár, és egy kisfiút várnak.
KÉK HÍREK
A pedofília minden formáját elutasítja, és azt is, ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni. A rapper azt kérte, hogy ne éljenek vissza a nevével.
KÉK HÍREK
A rapper korábban egy Facebook-posztban írta le, hogy édesanyja rosszul lett, de a mentőszolgálattal és a kórházzal sem volt megelégedve. 70 éves édesanyjának magas cukra és nagy fájdalma volt, és amikor hívták a mentőt, az több mint három óra várakozás után érkezett meg.
KÉK HÍREK
A rapper teljesen felháborodott a mentőkkel való tapasztalatai miatt: leírta, hogy több órát kellett várniuk a mentő megérkezéséig, majd a kórházból a személyzet szállította haza őt, ám az idős és nehezen mozgó asszonyt nem vitték be a lakásba, csak leültették egy székre a lakás előtt, ráadásul az emeletet is eltévesztették.
KÉK HÍREK
Korábban a rapper „kellemetlen palinak” titulálta a színészt. Molnár Áront az zavarja, hogy Krúbi nem jár ellenzéki megmozdulásokra.
KÉK HÍREK
A rapper elmondta, hogy pár zenész ismerőse azért nem ment el tüntetésekre fellépni, mert ott volt Molnár Áron is.
Népszerű
Ajánljuk