KAPCSOLAT
Izgalmasan alakult a brit nő élete, aki nem sokkal az első randi után ikrekkel lett terhes.
KAPCSOLAT
Minden erejüket bevetik azért, hogy együtt tudjanak lenni, és mindent megtesznek azért, hogy ez olyan kapcsolat legyen, ami jó.
KAPCSOLAT
Eléggé meglepődött, amikor Moszkva egyik legnívosabb éttermébe bevezették az ajándéknak szánt nagymacskát. Szerinte a vendégek fel sem kapták a fejüket.
KAPCSOLAT
Azt is elárulta, hogy pasiban az érzékeny és intelligens típus jön be neki. Olyan, aki nem azzal intéz el egy színházi előadást, hogy „jó volt, csak a hangosítás kicsit gyenge”.
KAPCSOLAT
A II. kerület egyik forgalmas utcájában egy kapu melletti kerítésen egy tábla hirdeti: itt székel a Puskás-Dallos Randiügynökség.
KAPCSOLAT
Az egyik lánynak végül leesett, hogy egy színésszel van dolguk, de nem tudta, pontosan kivel.
KAPCSOLAT
A színésznő a Hal a tortán című műsorban beszélt erről Gáspár Virágnak és Kelemen Annának.
KAPCSOLAT
A kaliforniai férfi még tavaly novemberben halt meg rejtélyes körülmények között Kolumbiában. A rendőrség most a randipartnerét és egy társát gyanúsítja a megölésével.
KAPCSOLAT
Mindenki ugyanazzal a szöveggel próbálja meg felszedni az amerikai lányt, akinek már nagyon elege van a hasonlítgatásból.
KAPCSOLAT
A randipartnerek szívesen ágyba bújnak a magát igazi MILF-ként hirdető nővel, de ennél többet nem akarnak tőle.
KAPCSOLAT
A koronavírus után teljesen megváltoztak az ismerkedési szokások, ráadásul a nők elvárásai magasabbak, mint valaha.
KAPCSOLAT
Szerinte a Facebookon lehet felszedni a középkorú nőket. Esze ágában sincs hosszútávú párkapcsolatba bonyolódni. Túlságosan élvezi a fiatal pasikkal randizást.
KAPCSOLAT
Van, aki már az első randi után tudja, hogy házasság lesz ebből, másnak egy társkereső profil is elég ahhoz, hogy beleszeressen valakibe.
KAPCSOLAT
Nem tudtam szebbet, jobbat, Isten bocsássa meg - mondta a rapper, aki már akkor tudta, hogy „ez nem az lesz”, amikor a hölgy beült az autójába.
KAPCSOLAT
A brit férfi szabályos hahotázásban tört ki meglepetésében. Majd azonnal újra akarta nézni az egész jelentet.
Népszerű
Ajánljuk