SZTÁRVILÁG
Anitának egészen hat évvel ezelőttig jó kapcsolata volt a fiával. Akkor szakadt meg minden közöttük, amikor A Konyhafőnök első évadában meglátta, hogy Jenő behívta az apját, akivel együtt, a legnagyobb egyetértésben szerepeltek.
SZTÁRVILÁG
A séf egy utazással lepte meg a családját, azonban a vakáció nem indult zökkenőmentesen. Kora délután helyett ugyanis csak este szállt fel a gépük.
SZTÁRVILÁG
A gasztroblogger azzal próbálta jóvátenni, hogy annak idején szó nélkül eltűnt Pintér Vivien életéből, hogy beállt mellé segíteni a tálaláskor. A lány végül tovább is jutott a versenyben.
SZTÁRVILÁG
Vivien elárulta, hogy a séffel és a gasztrobloggerrel is az interneten keresztül ismerkedett meg, de mindez jó pár évvel ezelőtt történt.
SZTÁRVILÁG
Szerencsére minden rendben ment. Most kényszerpihenő és 3 hónap rehabilitáció vár a séfre.
SZTÁRVILÁG
A színész kiesett a Konyhafőnök VIP-ből, de úgy tűnik, sikerült elásniuk a csatabárdot a séffel, akivel még egy korábbi műsorban feszültek egymásnak.
SZTÁRVILÁG
Sokak szerint a séf hozzá nem illő módon reagált A Konyhafőnök VIP egyik nézőjének megjegyzésére.
SZTÁRVILÁG
Az influenszer szerint férje korábban eleget randizott ahhoz, hogy rájöjjön, mekkora kincs, ami most a kezében van.
SZTÁRVILÁG
Mondanom sem kell, hogy friss anyukaként másra sem vágytam, mint házat felújítani, dobozolni, pakolni – mondta Rácz-Gyuricza Dóra.
SZTÁRVILÁG
A séf segíteni próbált a színésznek, aki viszont úgy érezte, hogy Rácz ki akarja ejteni őt a versenyből.
Népszerű
Ajánljuk