HÍREK
„A béke értékesebb, mint a diadal” – hirdeti a szervezet. Most pedig pont ezzel ellentétes, amit Putyin tesz - véli a Nemzetközi Taekwondo Szövetség.
HÍREK
Az izraeli történész szerint lehet, hogy az orosz elnök minden csatát megnyer, de a háborút elveszíti.
HÍREK
Amivel Putyin nem számolt: ennek a háborúnak minden percét és halottját élőben közvetítik a világnak
Az orosz elnök úgy viselkedik, mint annak idején a hódító cárok, csakhogy mindezt a TikTok és a globalizált világgazdaság korában teszi, és ez mindent megváltoztat.
HÍREK
Az ukrán elnök azért elküldte az embereit az oroszokkal való tárgyalásokra, de csak azért, hogy ne mondhassa senki, hogy nem tettek meg mindent a békéért.
HÍREK
Az orosz elnök utasította az orosz védelmi minisztert és a hadsereg vezérkarának főnökét, hogy a nukleáris elrettentő erőket „különleges harci szolgálati rendszerbe” helyezzék.
HÍREK
A világszövetség pénteken bejelentette, hogy törölte az idei versenynaptárból a májusra tervezett, kazanyi Grand Slam-viadalt.
HÍREK
Mateusz Morawiecki szerint Putyin az orosz birodalmat akarja helyreállítani, a balti államokat, Lengyelországot és Finnországot félti leginkább.
HÍREK
Az ukránok Gyere vissza élve Ukrajnából néven hoztak létre egy telefonos forródrótot, amin az oroszok arról érdeklődhetnek, élnek-e a háborúba küldött hozzátartozóik.
HÍREK
A transzparenseken egyebek közt az „Állítsd le Putyin az ukrajnai háborút!”, vagy a „Ne vásárolj orosz termékeket!” feliratok álltak. Egy perselyben az ukrán hadsereg részére gyűjtöttek adományt.
HÍREK
Nagyon fájhatnak a nyugati szankciók az oroszoknak, mert a diplomáciai kapcsolatok megszakításával, nyugati cégek államosításával és az atomegyezményekből való kilépéssel is fenyegetnek.
HÍREK
A miniszterelnök posztjai alatt mindig izzik a levegő, de akkor a legjobb a meccs, amikor a másik oldalról is beszállnak az ellenfelek.
HÍREK
Szijjártó Péter tagadta, hogy Magyarország azok közt lett volna, akik az unión belül blokkolták ezt a szankciót. A lengyel kormányfő beszélt Orbánnal, aki támogatja az újabb szankciókat.
HÍREK
Jelena Kovalszkaja úgy fogalmazott, nem lehet egy gyilkosnak dolgozni, majd fizetést elfogadni tőle.
HÍREK
Senki nem akar háborút és ellenségeskedést, a nép pedig nem egyenlő Putyinnal - nyilatkozta több, Oroszországban élő ember is.
Népszerű
Ajánljuk