PROGRAMOK
A Flippermúzeum partnerségében létrejött kiállítást ingyenesen lehet látogatni a Savoya Parkban, és a játékokat is fizetés nélkül ki lehet próbálni szeptember 25-ig. Mi több, flipper és Pac-Man kategóriában versenyt is hirdettek a szervezők.
PROGRAMOK
A Vígnapon a művészekkel is lehet találkozni, de lesznek exkluzív improvizációs előadások és gyerekprogramok is.
PROGRAMOK
Szeptember 10-én a lakodalom lesz a középpontban. Mesterség- és viseletbemutatók mellett vőfélyverseket tanulhatsz, készíthetsz rozmaring koszorút, hímezhetsz jegykendőt, tanulhatsz lakodalmi dalokat és táncokat és kóstolhatsz finomságokat is.
PROGRAMOK
A kiállítás középpontjában az emberi tisztességbe vetett töretlen hit, valamint a morális iránytűként működő erős és hiteles értékrend áll.
PROGRAMOK
A különleges szépségek az ELTE Füvészkertben láthatók szeptember 9-től 11-ig. Tudtad, hogy egy jól sikerült tetszetős Astrophytum-változat ára egy gépkocsi árával vetekszik?
PROGRAMOK
Aki szereti, ha multimediális eszközökkel varázsolják el az érzékeit, egy másik korba repíti a látvány és a hang, az semmiképp se hagyja ki ezeket programokat – ráadásul szeptemberben még párhuzamosan látogatható mindhárom.
PROGRAMOK
A Budapest Design Week a főváros mellett Pécsett, Sopronban és Szombathelyen is szakmai programokkal, családi nappal, gyerek-workshopokkal, tárlatvezetésekkel, építészeti sétákkal és designvásárokkal várja a látogatókat.
PROGRAMOK
Streisand utánozhatatlan - éppen ezért nem is cél az utánzás: Kozma Orsi zenei egyéniségére szabva, saját értelmezésben tárja elénk a bámulatos énekesnő dalainak legjobbjait.
PROGRAMOK
A kortársak és a magyar rock-szcéna következő generációinak képviselői szólaltatnak meg a legendás együttes legendás dalait augusztus 12-14. között az őriszentpéteri Omega Parkban.
PROGRAMOK
Az ingyenes koncertsorozat augusztus 5. és 7. között nemcsak a fesztivál látogatóinak, hanem a belvárosban sétálóknak is feledhetetlen zenei élményt fog nyújtani.
PROGRAMOK
Az elfogadás, az összekapcsolódás és a békében együttélés jegyében született meg a Margaret Island Flower Power elnevezésű minifesztiváljának ötlete, amit augusztus 6-án tartanak meg a Budapest Parkban.
PROGRAMOK
A Duna ilyenkor romantikus fényekben pompázik, a folyón úszó gyertyák mintha előttünk táncoló szentjánosbogarak volnának.
PROGRAMOK
A világon egyedülálló parkban az egész család kézműveskedhet. Készülhet például táltosdob, fakard, karkötő, csuhéfigura vagy akár síp, merített papír is. De lehet lovaskocsikázni, és tanösvény is várja az érdeklődőket.
PROGRAMOK
Júliusban és augusztusban is remek kulturális csemegékkel várják a történelmi falak közé a zene szerelmeseit.
PROGRAMOK
Országszerte mintegy 430 helyszínen több mint 2500 programmal zajlik szombat délutántól vasárnap hajnalig a 20. Múzeumok éjszakája, amely idén az Újragombolt hagyományok szlogen köré épül.
Népszerű
Ajánljuk