HÍREK
A Fidesz benyújtotta a gyülekezési törvény módosítását, amely ellehetetlenítheti a Pride-ot. A szabályozás szerint a résztvevőket és a szervezőket is pénzbírsággal sújthatják, amit nem lehet kiváltani.
HÍREK
A DK országgyűlési képviselője arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesz legújabb javaslata szerint aki részt vesz a Pride-on, az szabálysértést követ el, pénzbüntetést fizethet, és a résztvevőket arcfelismerő szoftverrel is ki fogják nyomozni.
HÍREK
A Fidesz módosítaná a gyülekezési törvényt, hogy tilos legyen minden olyan rendezvény, amely sérti a gyermekvédelmi szabályokat. A Pride résztvevőit arcfelismerővel is azonosíthatnák.
HÍREK
Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál ügyvezetője egy podcastbeszélgetésben arról is beszélt, hogy úgy tudja, a főváros is törekszik a Pride megtartására.
HÍREK
Karácsony Gergely: Idén is lesz Pride Budapesten, még az is lehet, hogy nagyobb, mint eddig bármikor
A főpolgármester szerint nem szabad elfogadni, hogy „a törvény már nem a polgárokat védi a hatalomtól, hanem a hatalmat a polgároktól”.
HÍREK
Az építési és közlekedési miniszter szerint ami a hálószobában történik, az magánügy, ezzel szemben a Pride-ot közügynek tartja, ami megbotránkoztat és provokál.
HÍREK
A miniszterelnök a szombati évértékelőjében azt tanácsolta a szervezőknek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
HÍREK
Ez már a 30. Pride lesz itthon. A szervezők azt ígérik, mindent megtesznek majd, hogy a fesztivál és a felvonulás nagyot szóljon.
HÍREK
Tóth Angéla új életet kezdett Ausztriában feleségével, Sipos Lillával és közösen nevelt kisfiukkal. Angéla takarítónőként dolgozik, miközben Lilla futballkarrierje is új lendületet kapott.
HÍREK
Kint van Budaházy György és a Magyar Önvédelmi Mozgalom különböző transzparensekkel. Egy rendőrsorfal zárja el őket a tüntetőktől a Hősök terétől.
HÍREK
A felvonulás délután 3 órakor indult a Podmaniczky utcából, innen a menet a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon halad, majd a Vajdahunyad vára előtti zöldterületre érkezik meg szombat délután.
HÍREK
A főpolgármester a Budapest Pride felvonulás után elmondta: „egy ország, egy haza csak akkor szabad ha szolidáris”.
HÍREK
Közben délután 3-kor elindult a menet a szabad szerelemért. A főpolgármester és az amerikai nagykövet is részt vesz az eseményen.
HÍREK
Most nem egy újabb szín került a palettába, hanem valaki jött és befóliázta a padot. Ezzel már a nyolcadik esemény került be a pad kalandos történetébe.
HÍREK
Az LMP-s politikus azt is elmondta, mi a véleménye a nem bináris emberekről és a Netflix-produkciók melegszálairól.
HÍREK
A három fiatalt még a Vienna Pride kezdete előtt letartóztatták. A házkutatások során tiltott tárgyakat is lefoglaltak a hatóságok.
Népszerű
Ajánljuk