HÍREK
Az ORFK közölte, hogy a rendőrség a gyűléssel kapcsolatban a rendőrségi törvényben meghatározott feladatait maradéktalanul teljesíteni fogja.
HÍREK
A főpolgármester szerint a kormány saját hibájából emelte új szintre a Budapest Pride jelentőségét. Úgy látja, az elfogadás társadalmi többsége már megvan.
HÍREK
A párt több helyszínre is tüntetést jelentett be, köztük a főváros hídjaira. Eközben a Budapest Büszkeség útvonala is ütközik az ellentüntetésével.
HÍREK
Lázár János után a miniszterelnök is arra utalt, hogy bár az LMBTQ-felvonulást betiltották, de erőszakkal nem fogják feloszlatni.
HÍREK
Azért tett feljelentést, mert a Btk. szerint: „aki megtiltott gyűlést szervez, vagy azon való részvételre a gyülekezési jogról szóló törvény szerint felhív, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.
HÍREK
A szervezők közzétették az útvonal részleteit, a felvonulás délután kettőkor indul. A záróprogram a Műegyetem előtt lesz zenével és beszédekkel.
HÍREK
Az építési és közlekedési miniszter szerint a Pride megtartása árthat a meleg közösségnek, de ettől még nem kell erőszakkal betiltani, és nem érzi magát hülyének, ha mégis lesz rendezvény.
HÍREK
Tuzson Bence azt írta, bár a diplomáciai dolgozók mentességet élveznek, ugyanakkor kiutasíthatók az országból, ha illegális cselekményben vesznek részt.
HÍREK
A rendezvény útvonala ütközik a szélsőjobbos Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom gyűlésével, a rendőrség így kettős készenlétben lesz. Aki részt vesz a betiltott rendezvényen, az pénzbüntetést is kaphat.
HÍREK
Tompos Márton elvitte Felcsútra a Pride üzenetét, és hangsúlyozta: a tettek határozzák meg az embert, nem az, hogy kit szeret, hol lakik vagy éppen milyen neme van, mennyi idős vagy milyen a vallása.
HÍREK
A szegedi LMBTQ-közösség évek óta készül a saját pride-ra, de eddig nem jött össze. Most közhasznú lett az egyesületük, így remélik, hamarosan nem lesz anyagi akadály.
HÍREK
Lázár János péntek délután személyesen találkozik Orbán Viktorral, hogy átadja neki azokat a kérdéseket és kéréseket, amelyek a Lázárinfókon hangzottak el.
HÍREK
A politikai elemző szerint rossz vége lehet annak, ha a hatalom tiltások mögé bújik. Két képpel is üzent: az egyiken Orbán emlékei, a másikon a Pride-ot tiltó határozat szerepel.
HÍREK
A rendőrség szerint a felvonulás veszélyeztetheti a gyerekeket, ezért nem engedélyezik. Karácsony szerint viszont csak szabadságünnepről van szó, nem is Pride-ról.
HÍREK
A főpolgármester szerint a közszolgáltatások működését veszélyeztette volna a pénz hiánya. A Pride megrendezéséről is egyértelműen nyilatkozott.
HÍREK
A fideszes politikus szerint a Facebook eltávolította a bécsi Pride-on készült fotóit még úgy is, hogy egyes részleteket kitakart.
HÍREK
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón arról beszélt, hogy Karácsony Gergelyék megpróbálják jogellenesen elkerülni a bejelentési kötelezettséget.
Népszerű
Ajánljuk