HÍREK
Magyar a Tisza Párttal jövő héten szerdán kel útra, szerdától szombatig több nagyobb településre is ellátogat, de elmondta azt is, hogy kisebb településekre és falvakba is menni fognak.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció elnöke a párt 13. születésnapi buliján arról is beszélt, hogy 2026-ban egy új DK érkezik, és mind a 106 választókerületben indítanak jelöltet.
HÍREK
Benedek István politológus az orbáni populista választási autokrácia működéséről írt 2022-ben a doktorijában. Szerinte a rezsim végét egy váratlan utódlási krízis, vagy a rezsim lassú eróziója hozhatja el, amit azonban felgyorsíthat egy Magyar Péter-szerű figura megjelenése.
HÍREK
A zöldpárti politikus szerint erről eltereli a figyelmet a magyar miniszterelnök, miközben ezeket a pénzeket az egészségügytől és az oktatástól vették el. Helyette focistadion épült Orbán háza mögött, Felcsúton.
HÍREK
Több mint száz aláírás ajánlás volt. A jelöltséghez szükséges 500 ajánlásból összesen 103. A választási bizottság vizsgálatai után kiderült, hogy a dokumentumokban szereplő aláírások közül jó néhány nem a valós személyektől származott.
HÍREK
Burkoltan elismerte a magyar kormányfő, hogy Magyar megjelenése feloldotta a Fidesz által fenntartott centrális erőteret, sőt párton belül is megváltozott a Tisza Párt megítélése.
HÍREK
Mindeddig a Fidesz színeiben politizált, ám a részegen elkövetett cselekedete után minden tisztségéről és párttagságáról is lemondott. Súlyos testi sértés gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálódik ügyében.
HÍREK
Irina Farion a jobboldali nacionalista Szvoboda párt tagja volt, amely azonnal orosz hátteret sejt a gyilkosság mögött. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte a támadást
HÍREK
A két kulcsember közül az egyik a startupok világából érkezett, míg a másik Magyar Péter asszisztense és sajtósa.
HÍREK
A politikust biztonsági őrök lefogva kísérték ki egy belvárosi szórakozóhelyről. Magyar később posztolt az ügyről, a bejegyzése alatt pedig sokan megvédték a Tisza Párt alelnökét - de nem mindenki volt megértő.
HÍREK
A Mi Hazánk közleményben reagált az esetre, melyben azt írták, hogy Forgács Béla magánvéleményt fogalmazott meg, hirtelen felindulásból és meggondolatlanul. A párt hozzátette, hogy Forgács Béla visszalépett a jelöltségtől.
HÍREK
A politikust azért ítélte közmunkára a bíróság, mert többek között arról kérdezte Orbán Viktor embereit, hogy legközelebb melyik pedofil bűnözőt akarják szabadon engedni, vagy milyen gyermekbántalmazási ügyeket tussoltak még el a bicskei pedofilbotrányon kívül.
HÍREK
A polgármester, aki rövid ideig még a Fidesz elnöke is volt, 30 év után térne vissza a közoktatásba. Pokorni szerint mára a politikusok szerepe nagyot változott – rossz irányba.
HÍREK
A játékos sokallta, hogy két válaszból kell eldöntenie a helyeset, ekkor jött Gundi mindent vivő mondata.
HÍREK
Zolnai Sándor csákvári önkormányzati képviselő eddig közel 185 millió forintot hívott le a támogatásból, de gombatermesztő üzeme máig nem készült el. Azt mondta: elszámolási vita miatt áll a projekt.
Népszerű
Ajánljuk