HÍREK
Már megjelent egy lista a polgári engedetlenségben részt vevő iskolákról, de várják az újabb csatlakozókat.
HÍREK
Rábai János nemrég megkérdezte őket, nem dühösek-e, hogy nyilvánosan elmondta a gondolatait egy tüntetésen, veszélybe sodorva magát és az osztályát. De ők csak büszkék rá.
HÍREK
Csak ebben a kerületben 400 óvodai dolgozó vesz részt a polgári engedetlenségben. Ezen a napon egyetlen óvoda sem nyit ki.
HÍREK
Szövetséget is alapítottak, aminek célja, hogy megvédjék egymást és iskoláikat a súlyos retorzióktól.
HÍREK
A 24.hu összesítése szerint volt olyan tankerület, ahol 3 vezető 13 és fél millió forintot kapott, míg 1772 pedagógus összesen 84 ezret.
HÍREK
A Kodolányi János Egyetem arra jutott az ügyben indított vizsgálatában, hogy nincs joguk hivatalosan felülvizsgálni a plágiumgyanút.
HÍREK
A citylight plakátokat közadományozásból tették ki, remélik, hogy így még többekhez eljut az üzenetük.
HÍREK
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a kirúgott tanárok melletti nagy tüntetések miatt nincsenek újabb elbocsátások.
HÍREK
Mintát adtok bátorságból, és bizonyítékot arra, hogy mindig van remény - írta a Tanítanék Mozgalom, megköszönve az egyszemélyes kiállást a pedagógusoknak.
HÍREK
Mint írják, fel kell emelniük a hangukat a tanárok elbocsátása, fenyegetése, félelemben tartása ellen.
HÍREK
Több száz fős tömeg gyűlt össze a Damjanich utcai épület előtt, hogy a tanárok fenyegetése és kirúgása ellen tiltakozzanak. Fotósunk képei a demonstrációról.
HÍREK
Az igazgatónak körülbelül öt percébe telt kijutni, mivel a tiltakozók helyet csináltak neki, hogy tolatni tudjon az autójával.
HÍREK
Már az esemény kezdete előtt jókora tömeg gyűlt össze a Damjanich utcai épület előtt, amely a tiltakozás ideje alatt egyre nőtt.
Népszerű
Ajánljuk