HÍREK
A polgármester valójában ironikus példaként fogalmazott így, szerinte a Fideszre jellemző ez a gyakorlat. A kormánypárti lap viszont leírta tényként.
HÍREK
„Elvárjuk szülőként, kerületi lakosként, és igen, elvárom polgármesterként is, hogy állítsa helyre a cselekvőképességét a kormány, vagy ha ez nem megy: biztosítsa azokat a forrásokat az önkormányzatok számára, amikből mi el tudjuk látni a bajba kerülteket. Mert mi legalább szeretnénk segíteni” – írja.
HÍREK
A lap azt írja, a polgármester és csapata profi kommunikációval és számos, Soros-szervezetekhez köthető támogatójával elterelte a figyelmet a tüntetés valódi okáról.
HÍREK
Az RTL Híradója szerint az egyik résztvevő az önkormányzat épületét nézte iskolának. Pikó András azt mondja, bértüntetők próbáltak hangulatot kelteni.
HÍREK
A kormánypárt most a korábbi kerületi közétkeztetési cég szerződésbontása miatt támadja a VIII. kerületi polgármestert.
HÍREK
„A józsefvárosiak hosszú időn át emlékezni fognak arra, hogy a legnagyobb bajban hogyan árulta el és hagyta cserben őket a kormány és a Fidesz” - írta a kerület polgármestere.
HÍREK
Az új polgármester több e-mailt is mutatott bizonyítékként, amiben a volt főszerkesztő küldi el jóváhagyásra az aktuális számot.
HÍREK
'Ezek felvetik a bűncselekmény lehetőségét, ügyvédek dolgoznak az ügyön, valószínűleg feljelentést fogunk tenni' - mondta Pikó András.
HÍREK
A Józsefváros több pontjáról is kaptak bejelentést arról, hogy pénzt kínálnak az embereknek ismeretlenek, ha elmennek szavazni.
HÍREK
A VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelöltet és csapatát választási csalással vádolták meg.
HÍREK
Zajlik a kampány a VIII. kerületben, a Mérce riporterének az egyik józsefvárosi kerületőr azt mondta, hogy a „főnök utasítására húzták ki” az áramot.
HÍREK
A VIII. kerületi közös ellenzéki polgármesterjelöltről és kampánystábjáról azt írta a Magyar Nemzet, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készülnek az önkormányzati választásokra.
HÍREK
A Klubrádió műsorvezetője közös megegyezéssel felmondott, innentől kezdve politikai karrierjére koncentrál.
Népszerű
Ajánljuk