TUDOMÁNY
A tudósok egyelőre nem értik, miért nőtt ugrásszerűen a hímvessző mérete az utóbbi évtizedekben.
TUDOMÁNY
Angela White vakbele sérült meg a forgatás során. Egy másik alkalommal a nő herén harapta partnerét.
TUDOMÁNY
Két módszer is létezik a pénisznagyobbításra: egyik eljárás a hosszát, a másik a vastagságát változtatja meg. A doktor szerint mindkettő kockázatos.
TUDOMÁNY
Már a csokimáznál kezdtek gyanakodni, a fehér cukormáz pedig teljesen elképesztette a videó nézőit, de aztán minden a helyére került.
TUDOMÁNY
A „győztes” államban az átlag pasik magasságának több mint 10 százalékát teszi férfiasságuk.
TUDOMÁNY
Bár veszélyesnek tartja a beavatkozást maga is, arról nem beszélt, hogy a pisilés és a szex ezek után hogy is működne nála...
TUDOMÁNY
Egy kísérlet eredménye alapján ugyanis vonzóbbnak találták a sportkocsikat azok, akikkel elhitették, hogy az átlagnál kisebb a péniszük.
TUDOMÁNY
A kiérkező rendőröknek azt mondta a wisconsini darabolós gyilkos, hogy „jó móka lesz, mire megtalálják az összes testrészt”.
TUDOMÁNY
A közreműködő Ida elárulta, hogy a felvételeket meglátva az volt az első reakciója, hogy húúú, mennyire passzolnak egymáshoz.
TUDOMÁNY
Olyan parazita lakott az indiai férfi testében, ami akár 8 évig és elél, és eközben még szaporodik is.
TUDOMÁNY
A pénisz sok mindent elárul viselőjéről, de a szeméremszőrzet is befolyásolja a nők véleményét a férfiakról.
TUDOMÁNY
Akkor történt a baj, amikor a vezeték a tini húgycsövében összecsomósodott, és nem tudta kihúzni.
TUDOMÁNY
Az lehetett az oka, hogy a gépet nem engedték leszállni Moldovában. A pilóta valószínűleg így fejezte ki elégedetlenségét.
TUDOMÁNY
11 évesen dőlt el, hogy Roshaante férfiként fogja leélni az életét. Eddig öt műtéten van túl, és majdnem 40 millió forintot költött az átalakításra.
Népszerű
Ajánljuk