HÍREK
Mint írják, fel kell emelniük a hangukat a tanárok elbocsátása, fenyegetése, félelemben tartása ellen.
HÍREK
Több száz fős tömeg gyűlt össze a Damjanich utcai épület előtt, hogy a tanárok fenyegetése és kirúgása ellen tiltakozzanak. Fotósunk képei a demonstrációról.
HÍREK
Már az esemény kezdete előtt jókora tömeg gyűlt össze a Damjanich utcai épület előtt, amely a tiltakozás ideje alatt egyre nőtt.
HÍREK
Zólyomi Tamás azon akadt ki, hogy az iskola nem vett részt a település október 6-i megemlékezésén.
HÍREK
2028 helyett már 2026-ra elérheti a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát a pedagógusok fizetése.
HÍREK
Marosi Beatrix rúgta ki a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát. A Madách Imre Gimnázium egyik tanára egyelőre csak fenyegető levelet kapott tőle, amire válaszolt is.
HÍREK
„Nem nyugszik a lelkem miatta. Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad” – írta Fazekas Csaba.
HÍREK
A szülők tiltakozó akciót terveznek, miután a tankerületi vezető levélben megfenyegette az iskola tantestületének több mint a felét.
HÍREK
A jövőben nem fogadják el azt az érvet, „miszerint a baloldal, továbbá Brüsszel akadályozza az oktatásban dolgozók bérének emelését”.
HÍREK
A tankerület jelezte: nincs még meg a határozat, így ma nem fogják kézbesíteni az egyik tanár felmondólevelét.
HÍREK
A PDSZ szerint több iskolában rendkívüli szünetet rendeltek el szerdán, mert olyan kevesen voltak.
HÍREK
„Én továbbra is tartom, hogy amit tettem, az helyes volt, és a sztrájkjog változtatása miatt nem is volt más lehetőségem. Továbbra is kiállok a diákokért, magamért” – írja a népszerű történelemtanár.
HÍREK
Egy fővárosi gimnáziumban már felröppent a hír, hogy az egyik engedetlenkedő tanárt kirúghatják.
HÍREK
Az iskola igazgatóját bízta meg azzal, hogy adja át a névre szóló leveleket a pedagógusoknak, de ők nem vették át.
HÍREK
Házlinger György a diákok tiltakozó sorfala előtt sétált ki a Szent István Gimnáziumból, miután személyesen átadta az utolsó figyelmeztetést tartalmazó levelet az érintett pedagógusoknak.
Népszerű
Ajánljuk