SZEMPONT
A Pedagógusok Szakszervezete szerint óriási a baj, 16 ezer pedagógus hiányzik. Szerintük már van olyan óvodai csoport, amelyre az előírt kettő helyett egyetlen, teljesen velük foglalkozó óvodapedagógus sem jut.
SZEMPONT
Borosné Kerekes Lívia ügyvéd nélkül vágott neki az eljárásnak, végül a bíróság kártérítésre kötelezte az intézményt.
SZEMPONT
Sokan katásként magántanárként is dolgoztak másodállásban, a törvénymódosítás miatt ők is nehezebb helyzetbe kerültek most.
SZEMPONT
A mintegy 12 ezer jelentkezőből csak 6449-et vettek fel, ami az elmúlt évek egyik legrosszabb eredménye. A Pedagógusok Szakszervezete katasztrófáról beszél.
SZEMPONT
Az intézmény szerint a pályázónál előnyt jelent egy olyan házastárs, élettárs, szülő, aki el tudja tartani a jelentkezőt.
SZEMPONT
A kormány sem tagadja, hogy elhangzott hasonló mondat. A pedagógusok szerint ez cinikus hozzáállás.
SZEMPONT
A bérekről és a munkaterhekről ugyan nem volt szó, de az oktatás hatékonyabbá tételét részletesen tárgyalták. A miniszter azt kérte, hogy dolgozzanak ki egy erre vonatkozó csomagot.
SZEMPONT
Mészáros Luca óvodapedagógusi diplomával rendelkező blogger azoknak üzent, akik szerint a polgári engedetlenséget hirdető budaörsi pedagógusoknak várniuk kellett volna, és nem a gyerekek kárára kellene tenniük mindezt.
SZEMPONT
A pedagógus-szakszervezetek nem kaptak megnyugtató választ arra, miből és hogyan tervezi rendezni bérüket a kormány az elkövetkező időszakban.
SZEMPONT
Egy diák vette észre, hogy két társa nincs a buszon, ő szólt a tanároknak. Szerencsére megtalálták őket.
SZEMPONT
Az iparkamara elnöke egy régi, berögzült tévhitet vett elő érvként a tanárok bérrendezéséről szólva.
SZEMPONT
A Belső-Pesti Tankerületi Központ azt nem részletezi, hogy milyen „méltó” rendezvényre gondolnak az összegből.
SZEMPONT
A miniszterelnök-helyettes szerint az elhibázott energiapolitika miatt fel kell készülni az országnak a bizonytalan helyzetre.
Népszerű
Ajánljuk