KÉK HÍREK
Meghalt egy magyar turista az ausztrál Gold Coast közelében. A parti mentők megpróbálták újraéleszteni a búvárt, de nem sikerült megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
Az LMP-s politikus a Facebook-oldalán reagált Toroczkai szavaira. A Mi Hazánk elnöke a párt hétvégi évértékelőjén arról beszélt, hogy amennyiben a háború következtében Ukrajna államisága megszűnne, úgy a Mi Hazánk igényt tartana Kárpátaljára.
KÉK HÍREK
Azonban a kormánypárt támogatottsága a teljes népességben jelenleg is 30 százalék. Néhány ellenzéki párt erősödött.
KÉK HÍREK
A szemtanú több fotót is készített a medúzáról, az egyiket a vízben, és néhányat a partmenti homokban.
KÉK HÍREK
Az egykori pártelnök és miniszterelnök-jelölt nem hisz már a változásban, ezért 23 év után kilép a szocialisták pártjából, de új pártot is alapít.
KÉK HÍREK
„Amíg bármit tehetek szegény, kifosztott és propagandával manipulált hazám felemelkedéséért, addig maradok” – mondta a politikus.
KÉK HÍREK
A tajvani elnök szerint egyértelműen ellenzik az emberek Peking „egy ország, két rendszer” elvét az országban.
KÉK HÍREK
DiCaprio nagy környezetvédőnek számít, A part című filmje idején valószínűleg még nem volt az.
KÉK HÍREK
Szerintük fel kell lépni és kritizálni kell azt a természetromboló vadkapitalizmust, amely sokszor kizsákmányolja a dolgozókat.
KÉK HÍREK
„Egy olyan jobbközép irányultságú néppártot építünk, amelyben ott vannak a konzervatívok, a keresztények, a zöldek és a liberálisok is” – fogalmazott Márki-Zay.
KÉK HÍREK
Az eset fél éve történt, de csak most kezdték el a párton belül vizsgálni az ügyet, miután Szilágyiék az etikai bizottsághoz fordultak.
KÉK HÍREK
A politikus szerint „most van itt az ideje, hogy egy a jobboldaliak széles körében is elfogadható párttal erősödjön az ellenzék, ahol a korrupció vagy a szélsőségesség fel se merülhet”.
KÉK HÍREK
A Párbeszéd parlamenti képviselője szerint a politikában is aktív gyógyszerész pártja egy kamupárt.
KÉK HÍREK
Az ország egyik leggazdagabb embere a Megoldás Mozgalom nevű pártjával indul az áprilisi választásokon, de nem feltétlenül szeretne miniszterelnök lenni.
KÉK HÍREK
A digitalizáció élharcosának számító pártnak egyelőre nincsen se honlapja, se elérhető e-mail-címe.
Népszerű
Ajánljuk