HÍREK
Szép magyar siker. Egy bronzunk már van. Utolsó mérkőzését ráadástussal megnyerte, ezzel bronzérmet szerzett szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter a párizsi olimpián.
HÍREK
Miközben Párizsban kezdődik az újabb megmérettetés, játsszunk egyet, aztán jöjjön ez a bő két hét, amikor drukkolhatunk az újabb magyar sikereknek!
HÍREK
A tervek szerint a folyóban rendeznék a hosszútávúszó számokat és a triatlon úszásrészét, ám a mai bemutató ellenére sem biztos, hogy ez így is lesz.
HÍREK
Az Airbus A320-200-as pilótái fékrendszeri hibát jeleztek, és azonnali elsőbbséget kértek a leszállásnál. A tűzoltókat is riasztották, hogy készenlétben álljanak a futópálya mellett.
HÍREK
A 35 éves, háromszoros olimpiai bajnok 200 méter vegyesen próbálkozott a párizsi indulási jog megszerzésével, de a fináléban elért ideje jócskán elmaradt az olimpiai szinttől.
HÍREK
Háborgók egy csoportja úgy döntött, hogy ürülékét a Szajnába engedi. Ezzel tiltakoznak az ellen, hogy a politikusok mennyi pénzt költöttek az olimpia miatt a folyó vizének megtisztítására.
HÍREK
A leszakadt részek a felirat három betűjét is magukkal vitték a földre, azonban szerencsére nem sérült meg senki az eset során.
HÍREK
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.
HÍREK
Egyre több gyártó áll elő olyan elektromos függőlegesen fel- és leszálló repülővel (eVTOL), amit kifejezetten ingázásra, illetve a városi dugók elkerülésére fejleszt. Az egyik európai vállalat a párizsi olimpián már ilyen géppel szállítaná a helyszínekre a szurkolókat.
HÍREK
Meg akarják állítani a SUV-ok terjedését. Az indokolatlanul nagy autók szennyezőek, és útban vannak mindenkinek.
HÍREK
A támadót őrizetbe vették. Tavaly január óta ez már a harmadik késes támadás a francia fővárosban.
HÍREK
A kormány mintegy 15 ezer rendfenntartót mozgósított. Ám a belügyminiszter visszafogott fellépést kért a rendőröktől, akik „nem lépnek fel a blokádpontokon, hanem biztosítják” a tüntetés helyszíneit.
HÍREK
Orbán az Európa Unió megalkotójáról szóló megemlékezésre utazik Párizsba. Ezt bizarrnak nevezte Daniel Freund, a Zöldek európai parlamenti képviselője, aki szerint „kevesen görgettek az EU elé annyi akadályt az elmúlt években, mint Orbán”
HÍREK
A 33 éves férfi szökésben van. Az öt holttestre Párizstól körülbelül 40 kilométerre bukkantak rá.
HÍREK
Tokióban hat aranyérmet szerzett a magyar küldöttség, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint ezt akár túl is szárnyalhatjuk. A számíítógépes program, amely a korábbi eredményeket összesíti, már nem ilyen optimista.
HÍREK
Két rendőr fegyverrel megadásra szólította fel a 26 éves terroristát, aki nem sokkal előtte megölt egy turistát, két másikat pedig megsebesített. Végül a helyszínen elfogták a merénylőt.
Népszerű
Ajánljuk