SZTÁRVILÁG
A pár egyik ismerőse azt mondta, hogy Krisztián már hetek óta gyanakodott, nagyon maga alatt volt.
SZTÁRVILÁG
A nőknek ugyanis tilos szabadtéren táncolniuk, főleg egy férfival nem, a lány pedig hidzsábot sem viselt. A bíróság szerint a videóval „a korrupciót és a nyilvános prostitúciót hirdették”.
SZTÁRVILÁG
Az őket megtaláló halász szerint nagy szerencséjük volt, hogy nem a cápákkal teli nyílt óceán felé sodródtak.
SZTÁRVILÁG
A büntetett előéletű férfit és párját öt, illetve négy és fél év börtönre ítélte a bíróság.
SZTÁRVILÁG
Csak szórakozásnak és kísérletezésnek indult a videózás, mostanra viszont 15 ezer ember követi Erin és Tyler szexuális életét.
SZTÁRVILÁG
A környezettudatosság eredményeképpen a pár vízszámlája mindössze 8,4 font (kb. 4 ezer forint) havonta.
SZTÁRVILÁG
A tervük most az, hogy motoron körbeutazzák Afrikát, miközben folyamatosan gyártják majd a felnőttfilmes tartalmakat.
SZTÁRVILÁG
A Blikk fotókat készített a színésznő otthonába érkező, majd onnan távozó úszóedzőről és autójáról.
SZTÁRVILÁG
Elmondása szerint megállapodtak volt feleségével, hogy nem beszélnek egymás magánéletéről.
SZTÁRVILÁG
„A párom Mészáros Lőrinc, ami eddig sem volt titok, most meg már pláne nem az” - mondta a műsorvezetőnő.
SZTÁRVILÁG
Nem csak Dallos Bogi és Puskás Peti között lobbant lángra a szerelem, hanem Manuel és a Take 3 lánytrió egyik tagja között is.
SZTÁRVILÁG
A fiatal férfi sokszor azt hitte, hogy lebukik, de a lány semmit nem sejtett. Végül a legromantikusabb pillanatban történt meg a valódi lánykérés, de a vőlegény még az előtt is megtréfálta szerelmét.
SZTÁRVILÁG
Mi lehet a probléma, miért kacsingatnak egyesek mások felé? És miért vágynak sokan a monogám, megbízható kapcsolatra?
SZTÁRVILÁG
Nem vagy biztos benne, hogy jól választottál? Ha ezek igazak rá, illetve rátok, nem kell aggódnod.
Népszerű
Ajánljuk