Halloween a Samsunggal
A helyi közösséget megdöbbentette az eset, de hamar rájöttek, ki lehetett a tettes.
Halloween a Samsunggal
A parókián rendezett összejövetel annyira eldurvult, hogy a meghívott férfi prostituált egyszer csak elájult. Az igazi botrány azonban akkor tört ki, amikor az egyik pap, Tomasz Z. félve a következményektől, elállta a mentők útját, akik egészen addig nem tudtak bemenni a lakásba, amíg a rendőrök erőszakkal meg nem nyitották az utat.
Halloween a Samsunggal
Az ügyészség vádalkut kötött volna a Dolný Kubínban szolgáló pappal, a főügyészség azonban közbeavatkozott.
Halloween a Samsunggal
A volt pap szerint „a közvélemény olyan ingatagnak és manipulálhatónak tűnik, mint a szél járása”.
Halloween a Samsunggal
James Blount korábban úgy is nyilatkozott, hogy Szűz Mária az ő élete szerelme.
Halloween a Samsunggal
A volt pap annak kapcsán írt erről, hogy nemrég elítélték az első olyan embert, aki Magyarországon papi molesztálás áldozataként állt a nyilvánosság elé.
Halloween a Samsunggal
Szerette volna tudni, hol tart az ügy, ezért hat üzenetet küldött az egyházi vezetők hivatali és magánszámára, és „túl sok" hívást indított. Szerintük ez már zaklatás volt, ezért feljelentették.
Halloween a Samsunggal
A Missouri állambeli atya dia-prezentációkat is készített több ezer képéből, amelyek között szadista-mazochista felvételek is voltak.
Halloween a Samsunggal
Összesen kilenc nővér vallott a perverz pap ellen, eljárás sokáig mégsem indult ellen.
Halloween a Samsunggal
Malawi az egyik legveszélyesebb ország az albinizmussal született emberek számára. Ott ugyanis vallási rituálékra, boszorkányűző szertartásokra és varázsfőzetek készítésére is felhasználják a pigmenthiányos testrészeket, mivel úgy tartják, hogy ezek szerencsét és gazdagságot hoznak.
Halloween a Samsunggal
A pap megállt a terepjárójával, fotózta őket, és kiabált velük, hogy „mit képzelnek magukról, Nagykállóban nincs választási csalás”. Az esetről videó is készült.
Halloween a Samsunggal
Papok, hitoktatók és más egyházi dolgozók is előálltak azzal, hogy a saját nemükhöz vonzódnak.
Halloween a Samsunggal
Szerinte a fiatalkori depresszióra, szorongásra és a különböző függőségekre sokkal jobban kellene figyelni.
Népszerű
Ajánljuk