SZEMPONT
Publikálta a szóban forgó anyagot, majd rögtön azt a tippet kapta, hogy a külföldi hírszerzés tudomást szerzett bizonyos beszélgetésekről, amelyek egy olyan nyomozáshoz kapcsolódtak, amin dolgozott és amelyben a kormány tagjai is érintettek voltak.
SZEMPONT
Szijjártó Péter orosz kapcsolatait bolygató oknyomozó újságíróról a kormány azt is állítja, hogy hazaárulást követett el. Ő azonban ahelyett, hogy megijedne, a közösségi médiában keres egy kis kikapcsolódást.
SZEMPONT
Orbán Viktor a magyar választásokba való beavatkozással vádolta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. A felszólítással párhuzamosan a kormány egy oknyomozó újságíró ellen tett büntetőfeljelentést.
SZEMPONT
Panyi kényszerhelyzetbe került, ezért kellett idő előtt felfednie a nyomozása legérzékenyebb részleteit. Úgy véli, a hatalom elszámoltatása az ő feladata, ha az állami szervek nem lépnek.
SZEMPONT
A miniszter szerint az újságíró idegen állammal működött együtt, és két kém az ukrán nagykövetségre járt. Panyi Szabolcs tagadja, hogy bármi köze lenne Szijjártó Péter lehallgatásához.
SZEMPONT
Az kormányszerv egy nappal a kormánymédia támadása után adott ki jelentést Panyi Szabolcsról. Az ötoldalas irat szerint az újságíró egy nemzetközi hálózat végrehajtója.
SZEMPONT
Sas Zoltán jobbikos bizottsági elnök hívta össze a testületet „az elmúlt néhány nap eseményei miatt”. Az ülésen a külügyminiszter állítólagos lehallgatásának körülményeit és a Panyi Szabolcs újságíróval, és magával Szijjártó Péterrel szemben felmerült hazaárulás-állításokat is tárgyalhatják.
SZEMPONT
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró értesült erről a dátumról, de hangsúlyozza, hogy ezek csak a jelenlegi tervek. Emlékeztet: korábban is voltak már nagy tervek, amikből nem lett semmi.
SZEMPONT
A miniszter azt mondta, ki kell deríteni, miként végezhetett az oknyomozó újságíró ügynöki tevékenységet, mert szerinte „tevékenységéből, kapcsolataiból egyértelmű, hogy más állam szolgálatában állt”. Azt is kijelentette, hogy Panyi célja a kormány lejáratása volt.
SZEMPONT
A külügyminiszter szerint sok más országgal is egyeztet, ha az odabent elhangzottak érinthetik az adott ország és Magyarország kapcsolatait. Szijjártó állítja, ami odabent elhangzik, abban nincs semmi titok, a magyarok kizárásnak ötletét pedig hülyeségnek nevezte.
SZEMPONT
Szerinte „az oroszok nem visszajöttek, hanem valójában soha nem is mentek el. Szijjártó és Lavrov kapcsolata sajnos tényleg csak a jéghegy csúcsa.”
SZEMPONT
A miniszterelnök szerint Panyi Szabolcs és forrása közötti beszélgetés hangfelvételéből az derül ki, hogy az ellenzéki párt érintett a külügyminiszter állítólagos lehallgatásában egy külföldi szerv által, ami nagyon súlyos szerinte.
SZEMPONT
Az oknyomozó újságíró szerint csak így juthatott közelebb a külügyminiszter állítólagos orosz kapcsolataihoz, de elismerte, hogy ez hiba volt. Orbán Anita is tagadja, hogy az újságíró befolyással lehetne döntéseire.
SZEMPONT
A TISZA Párt külpolitikai szakértője a Mandiner hétfői cikkében írtakra reagált, miszerint együtt dolgozik Panyi Szabolccsal. Ő az az oknyomozó újságíró, akiről egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra a kormánypárti lap.
SZEMPONT
A külügyminiszter ledöbbent a Mandiner hétfői cikkén. A kormánypárti lap által közölt hangfelvétel alapján állítja, hogy az újságíró döntene egy tiszás külügyminisztériumban.
SZEMPONT
Az Oroszország-szakértő szerint a kormányoldal hatalmas öngólt lőtt a hangfelvétel nyilvánosságra hozatalával. Úgy véli, ezzel nemcsak a törvénytelenséget ismerték be, de a titkosszolgálat is őrjönghet.
SZEMPONT
A kormánymédia hétfő reggel egészpályás letámadást indított Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró ellen, aki a napokban arról írt, hogy orosz GRU-ügynökök érkeztek Magyarországra, és céljuk a választás befolyásolása. Szintén ő írt arról, az ukrán pénzszállító lefoglalása után vízbe fulladt egy NAV-tábornok.
Népszerű
Ajánljuk