KÖZÖSSÉG
Az áruház vásárlói dönthetnek arról, melyik kezdeményezés kapja a 400, a 200, valamint a 100 ezer forintos támogatást.
KÖZÖSSÉG
Még 20 napig lehet jelentkezni a pályázatra, olyan fotókat lehet beküldeni, amelyek 2019. október 1. után készültek.
KÖZÖSSÉG
Versek, rajzok, festmények, esszék, novellák, slamek és kisfilmek is érkeztek az Ökopolisz Alapítvány karantén-pályázatára. Több mint 10 ezer közönségszavazat is jött a művekre. Megvannak a nyertesek.
KÖZÖSSÉG
Szó volt a HiperSuli programról, a digitális analfabetizmusról, valamint egy pedagógusoknak szóló pályázatról is.
KÖZÖSSÉG
Olyan 12-16 éves diákok jelentkezését várják, akiknek van ötletük a világ kihívásainak megoldására.
KÖZÖSSÉG
Írásban, képben, videóban is bemutathatod, hogyan hat rád a járvány, a karantén zártsága, és mesélhetsz arról, hogyan képzeled el a jövőt, mennyire került szerinted előtérbe a zöld gondolkodás.
KÖZÖSSÉG
A fővárosi közgyűlés számos pozíció betöltéséről dönt a következő ülésén, köztük színházvezetőkről és kulturális cégek felügyelőbizottsági tagjairól is.
KÖZÖSSÉG
A formaruha-pályázat három dobogósa a Nanushka, a Nubu, illetve a Tomcsanyi, ezek közül kerül majd ki a győztes szett.
KÖZÖSSÉG
Szeretnél világot látni, miközben egy jó célért dolgozol? Ha jártas vagy olyan közösségi, hagyományőrző tevékenységekben, melyekkel a külhoni magyarságot segítheted, akkor ezt a két ösztöndíjprogramot neked találták ki.
KÖZÖSSÉG
Akár 45 ezer forintot is kaphatsz, hogy lecseréld a régi gépedet. Szerdán fél 5-től este 9-ig lehet pályázni.
KÖZÖSSÉG
Pályázaton osztanak ki több mint 100 millió forintot: a fő szempont, hogy amire pénzt adnak, legyen vicces, vagy hasznos, vagy szép.
KÖZÖSSÉG
A dalszerző pályázat minden zenész és énekes számára nyitott. Eddig 11 ismert előadó fogadta el a felkérést, de még három helyre várják a jelentkezéseket.
Népszerű
Ajánljuk