HÍREK
Az egyik legnagyobb magyar italforgalmazó cég csődöt jelentett, és tavaly óta nem fizet több neves borászatnak. Összesen több mint 360 millió forint a tartozás.
HÍREK
Előadása közben vonultak fel a miniszter mellé a színpadra a környezetvédelmi szervezet aktivistái.
HÍREK
Márki-Zay Péter és Botka László ellenzéki városvezetők csak délelőtt avatták fel az új közlekedési eszközt.
HÍREK
Hosszas viták és üzengetések után jött a megegyezés, így már biztosan nem áll le Budapest tömegközlekedése.
HÍREK
Az Országgyűlés döntésének megfelelően közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoznak létre a „világszínvonalú, kutatás-orientált egyetem létesítésének támogatására”.
HÍREK
Egymásra és másokra mutogatnak a fideszes politikusok a Pegasus-botrány kapcsán: Varga Judit szerint Völnert Pált és Pintér Sándort, a belügyminiszter szerint Stummer Jánost kéne kérdezni az ügyben.
HÍREK
Mivel pécsi egyetemi ember dolgozik majd Zalaegerszegen, így a jövőben kihelyezett tanszékként is üzemel a traumatológiai osztály. Ez azt jelenti, hogy gyakorló hellyé válik, tehát orvostanhallgatók és rezidensek is részt vehetnek a munkában.
HÍREK
Novák Katalin szerint adminisztrációs elírás történt, valójában nem 0 forint szja-t fizetett 2020-ban.
HÍREK
Az I. kerület polgármestere szerint elfogadhatatlan és alkotmánysértő, hogy az önkormányzatnak ilyen alacsony áron kell eladnia a lakásokat.
HÍREK
A piaci ár töredékéért is tulajdonjogot szerezhetnének Budapest egyik legdrágább kerületében, ha átmegy egy frissen benyújtott törvénymódosítás.
HÍREK
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az EU-csúcson folytatott megbeszéléseket szombaton Portóban Martin Kocher osztrák munkaügyi miniszterrel.
HÍREK
Ferencváros polgármestere reagált Palkovics László szavaira, amelyek szerint nem lehet népszavazást kiírni a Fudan Egyetemmel kapcsolatban.
HÍREK
Korábban Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere is népszavazást szeretett volna a kínai egyetem ügyében.
HÍREK
A miniszter szerint a kormány által közreadott statisztikák jók, a szakértőknek pedig nem kéne pánikot kelteniük.
HÍREK
A parlament a Fudan egyetemmel kapcsolatos titkosszolgálati kérdések miatt hallgatja meg a projektet koordináló innovációs és technológiai minisztert.
HÍREK
Az Európai Bíróság korábban kimondta, hogy több szempontból is jogsértő az egyetemet elüldöző törvény.
Népszerű
Ajánljuk