BUDAPEST
Ketten versenyeznek a pénztárcabarát címért. Nem mindegy azonban, melyiket választod, mert az egyik korán zár, a másiknál a kinti medence feláras.
BUDAPEST
A szemtanúk szerint a gyerek egyedül játszott, míg az anya a medence szélén a telefonját nézte. Mikor a gyerekét kihozták a vízből, nagyon furcsán viselkedett, úgy vélik, hogy sokkot kaphatott.
BUDAPEST
A mentők mellett egy helikopter is érkezett a helyszínre, de az orvosi beavatkozás nem vezetett eredményre.
BUDAPEST
Egy négytagú család 10 100 forintért vett belépőt, az ebédért pedig összesen 23 500 forintot fizettek.
BUDAPEST
A Palatinus, a Paskál, a pesterzsébeti, a Római és a Csillaghegyi strandfürdő is este 8 óráig várja a hűsölni vágyókat.
BUDAPEST
A Police.hu közzétette annak a két tolvajnak a képét, akik augusztus elsején ellopták egy strandoló nőt értékeit. Az édesanya a Facebookon is megosztotta a történetét.
BUDAPEST
A Laza Pala felülír mindent, amit a strandbüfékről tudtunk. Klasszikus fogások, de bika minőségben.
BUDAPEST
Korábban felröppent a hír, hogy a nemzeti teniszverseny-központ megépítése többek között a strand területét is érintheti.
BUDAPEST
A kánikula soha nem kímélte a pesti polgárokat, akik már a XX. század elején is pancsoltak a híres fürdők vizében.
BUDAPEST
A fürdőknek köszönhető a tömegközlekedés, számos nemzetközi elismerés - de főleg a "vizes" élmények.
Népszerű
Ajánljuk