KÉK HÍREK
A rendőrség vesztegetés gyanúja miatt nyomoz, a kamara elnöksége pedig felfüggesztette az érintett orvos tagságát.
KÉK HÍREK
A koronavírus-járvány egyik konteós alakjaként ismertséget szerző Tamasi József a Goodwill Pharma gyógyszeripari vállalat közönségszavazásán kapta meg a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat.
KÉK HÍREK
A döbbenetes eset egy brazíliai klinikán történt. Megrázó tartalom, csak erős idegzetűeknek!
KÉK HÍREK
Azt azonban lehet tudni, hogy a kötelező kamarai tagság március eleji megszüntetése óta az orvosok mintegy négyötöde visszaállította tagságát.
KÉK HÍREK
A koronavírus felgyorsította a kutatási folyamatokat. 15 évnyi fejlődés zajlott le a területen egy-másfél év alatt. Az autoimmun, és szív- és érrendszeri betegségek is gyógyíthatóvá válnak nemsokára.
KÉK HÍREK
A Belügyminisztérium azt közölte, hogy a törvény szerint az, aki önként nem vállal ügyeletet, havi két ügyeleti ellátásra kötelezhető, ezért pedig ugyanolyan díjat kap, mintha önként vállalta volna.
KÉK HÍREK
A csaló azt állította, sebészként dolgozik az iraki fővárosban, és hogy hamarosan kétmillió dollárhoz fog hozzájutni. Ehhez kérte a nők segítségét, akiktől összesen 15 millió forintot csalt ki.
KÉK HÍREK
A MOK-nak még közel huszonöt napja van arra, hogy az eddigi 40-50 ezres tagságukból minél többen megerősítsék, hogy maradni akarnak a kamarában.
KÉK HÍREK
A Magyar Orvosi Kamara akciójához valamennyi, Győr körzetében dolgozó háziorvos csatlakozott és megtagadta az ügyeleti szerződés aláírását.
KÉK HÍREK
A praxis maga Cornwall legjobbja, és még így is problémát okoz egy új orvos felkutatása. A helyiek minden esetre megtettek mindent, hogy felhívják magukra a figyelmet.
KÉK HÍREK
Az Orvosi Kamara titkára azt üzeni az államtitkárnak, ők a teljes orvostársadalmat képviselik. Ha nem lesz megállapodás, szerinte egyre több helyen szűnik majd meg a szakellátás, ami a kormánynak politikai kockázatot jelent.
KÉK HÍREK
A kamara hétvégén jelentette be, hogy tiltakozásba kezdenek. Takács Péter államtitkár szerint viszont „ez méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen”.
Népszerű
Ajánljuk