KÖZÖSSÉG
Az angol orvosok szerint ő a legkorábban született baba, aki túlélte a kórházon kívüli születést.
KÖZÖSSÉG
Az ápolókra is nagyobb teher hárul, a norma szerinti egy helyett négy pácienst is el kell látniuk egyszerre.
KÖZÖSSÉG
Dr. Sallai Dániel gyerekkora óta fest. A képeit a tragikusan elhunyt munkatársa is ismerte és a szarvasos alkotás volt a kedvence.
KÖZÖSSÉG
Orrsövényműtétje volt a horgosi férfinak, ami rosszul sikerült. Élsportoló volt Szerbiában, azt mondja, a műhiba derékba törte a karrierjét.
KÖZÖSSÉG
Jakab Ferenc, Zacher Gábor és Szekanecz Zoltán beszélgettek arról, hogyan áll most a járványhelyzet, kiket érint a negyedik hullám, és mire figyeljünk.
KÖZÖSSÉG
Október 7-től a külső gyakorlaton lévő rezidensek visszatérnek az intenzív osztályokra, koronavírus elleni szabályok viszont továbbra sincsenek.
KÖZÖSSÉG
Évek óta egyre nő a betöltetlen praxisok száma, a járvány első évében, 2020-ban viszont jóval többen hagyták ott a hivatást.
KÖZÖSSÉG
Máshogy fogalmazva, öt nem beoltottra jut egy beoltott, legalábbis Zacher Gábor és kollégái így saccolják.
KÖZÖSSÉG
A DualDur azonosítja a kullancsok által terjesztett Lyme-kór okozóját a betegség bármely időszakában, akár már a csípést követő egy héten belül is.
KÖZÖSSÉG
A lap szerint az orvost 2018-ban fél évre eltiltották a praxisától, mert egy kamugyógyszer hirdetéséhez adta az arcát, nevét és az orvosi hivatásának tekintélyét.
KÖZÖSSÉG
Júniusban hét dolgozó távozott az intézményből az ügyeleti díjak miatti bérvita következtében.
KÖZÖSSÉG
Az orvosok többsége elégedett a hálapénz eltörlésével és az alapbéremeléssel a MOK felmérése szerint
A nagy többség szerint el is tűnt a hálapénz az egészségügyből, háromnegyedük szerint pedig a másodállásuk vagy magánrendelésük sem szorult korlátok közé a szolgálati jogviszonyt módosító törvénnyel.
Népszerű
Ajánljuk