SZTÁRVILÁG
Bónuszként egy rejtett (bár talán nem direkt) szóvicces utalást is fel lehet fedezni a bejegyzésben.
SZTÁRVILÁG
Mindent megrongált, amit csak ért, az anyagi kár jelentős. A mentősök a széttört eszközöket azóta pótolták.
SZTÁRVILÁG
Május elején a mentők 40 perc után sem értek ki a légzési nehézséggel küszködő színészhez. A vizsgálat most megállapította, hogy történt-e bűncselekmény.
SZTÁRVILÁG
A család teljesen tehetetlennek érezte magát. Többször is betelefonáltak a mentőknek, még autóval is megpróbálták elvinni a kórházba a beteget, de a nő nem bírt már felülni sem.
SZTÁRVILÁG
A legrosszabb helyzetben a fővárosiak és Pest megyeiek vannak, de nem lehetnek teljesen nyugodtak Miskolcon, Debrecenben vagy Veszprémben sem.
SZTÁRVILÁG
Az egészségügyi szakember szerint a mentőszolgálat megerősítésével kellene inkább foglalkoznia a döntéshozóknak.
SZTÁRVILÁG
Győrfi Pál azt mondta, hogy együttéreznek a családdal, és nekik, mentőknek is „ugyanúgy fáj ez az eset”.
SZTÁRVILÁG
Az egészségügyi szakember posztolt is egy listát, ami szerinte ellentmond Győrfi Pál mentőszóvivő korábbi kijelentéseinek.
SZTÁRVILÁG
Az OMSZ szerint elkötelezettségüket több médium is kétségbe vonta, és politikai támadást indítottak a mentőszolgálat ellen.
SZTÁRVILÁG
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint nagy a nyomás a mentésirányítókon, és előfordulhat, hogy nem ér ki egy mentő időben, mert épp nem tudnak autót küldeni.
SZTÁRVILÁG
Pintér Sándor vizsgálatot rendelt el a mentőknél a mentésirányító hibája miatt. A hívások hangnemét, az empátiát, a tűrőképességet és a kiérkezési időket is ellenőrizni fogják visszamenőlegesen.
SZTÁRVILÁG
A mentők belső vizsgálata szerint az irányító az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, pedig kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni.
SZTÁRVILÁG
A mentőszolgálat szóvivőjének elmondása szerint az sem működik, hogy minden hívást azonnali életveszélyként kezeljenek, mert akkor hamar elfogynának a mentőegységek.
SZTÁRVILÁG
A népszerű színészt végül lányai vitték be a kórházba. Gulyás Gergely miniszter is érdeklődött a mentőszolgálatnál a történtek miatt.
SZTÁRVILÁG
A súlyosan vérző asszony már nem élte túl a kórházba vezető utat. A mentőszolgálatnál úgy látják, nem történt indokolatlan késés.
Népszerű
Ajánljuk