KÖZÖSSÉG
20 évig dolgoztak együtt. A két szakember külön-külön is a Miskolci Mentőállomás ikonikus alakja volt.
KÖZÖSSÉG
A tragédia teljesen váratlanul történt - a férfi másnap kapta volna meg kaminos jogosítványát is, ami nagy álma volt.
KÖZÖSSÉG
A hősies páros egy 60 év körüli férfin segített a tengerparton, rögtön megkezdték az újraélesztését.
KÖZÖSSÉG
Az Országos Mentőszolgálat szerint a fiatalok végigmasíroztak a Mentőpalota előtt parkoló autók tetején.
KÖZÖSSÉG
Otthon, a családi szennyessel kénytelenek mosni véres munkaruháikat a mentősök – állítja a szövetség
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége azt is írta a honlapján, hogy nyáron szinte elviselhetetlenül melegek a ruhák, télen pedig fáznak bennük.
KÖZÖSSÉG
A kismamánál hirtelen indult meg a szülés, a mentők már úton voltak vele a kórház felé, de a pici nem várta meg, amíg odaérnek, így az esetkocsiban született meg.
KÖZÖSSÉG
Eleinknek még nem sok fogalmuk volt az elsősegélynyújtásról, egészen a 19. század végéig. Kresz Géza és a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület volt az első, akik változatattak ezen.
KÖZÖSSÉG
A szülés hirtelen indult be, a kicsit a nagymama segítette világra, de a kisfiú nem lélegzett.
KÖZÖSSÉG
A te életed is múlhat egyszer azon, hogy limlomoktól elférnek-e a tűzoltók vagy a mentőorvosok a lépcsőfordulóban.
KÖZÖSSÉG
Több járókelő is segített az életmentésben, velük együtt a mentőket is nagyon megtapsolták.
Népszerű
Ajánljuk