KÖZÖSSÉG
„Ez volt életem legmeghatóbb ajándéka, amit kaphattam a mentőszolgálattól!” – mondta el a telefonon keresztül levezetett szülés után.
KÖZÖSSÉG
A kicsi nem várta meg a szülőszobára érkezést, már a mentőkocsiban megszületett a mentősök segítségével.
KÖZÖSSÉG
„A szeretet életet ment” – videóval mondanak köszönetet a karácsonykor szolgálatban lévő mentősöknek
A megható kisfilmből az is kiderül, hogyan töltik az ünnepeket a mentőállomáson.
KÖZÖSSÉG
A mentőautó hiába szirénázott, a kocsisorban álló sofőr a telefonját nyomkodta, így nem figyelt.
KÖZÖSSÉG
Magda Krisztina gépkocsivezető és Kupeczik Éva mentőápoló minden mentésnél kiválóan teljesítettek.
KÖZÖSSÉG
20 évig dolgoztak együtt. A két szakember külön-külön is a Miskolci Mentőállomás ikonikus alakja volt.
KÖZÖSSÉG
A tragédia teljesen váratlanul történt - a férfi másnap kapta volna meg kaminos jogosítványát is, ami nagy álma volt.
Népszerű
Ajánljuk