KÖZÖSSÉG
A 60 év körüli férfi életéért sokáig küzdöttek a sírok között, végül sikerült stabil állapotban kórházba szállítani.
KÖZÖSSÉG
Sokkal inkább India ez, mint egy európai város - mondja a várakozók egyike, aki egy órát ácsorgott a forgalmas utcán. A mentők szerint jobb a szabadtéri várakozás, bár tudják, nem kényelmes.
KÖZÖSSÉG
A férfi Borsod megyéből érkezett Budapestre. A telefonján levő applikáció segítségével akart tájékozódni, de a készülék lemerült útközben.
KÖZÖSSÉG
Egészen a lakásig felment, hogy megkérje őket, álljanak el az útból. Utána még feljelentéssel is fenyegetőzött.
KÖZÖSSÉG
Az ebet egy közeli buszmegállóba szállították, ahol a sérült gazdi hozzátartozója átvette az állatot.
KÖZÖSSÉG
A mentők gyorsan kiértek és végül sikerült a baba életét megmenteni. A megrázó esetről az Országos Mentőszolgálat számolt be.
KÖZÖSSÉG
A tapasztalt mentésirányító segítségével kezdte meg az újraélesztést a reményvesztett nő, aki alkalmatlannak gondolta magát a feladatra.
KÖZÖSSÉG
Egy férfi súlyos autóbalesetről tett bejelentést a mentőknek. A mentésirányító két mentőhelikoptert és több esetkocsit is indított segítségül, azonban hamar kiderült, hogy baleset a megadott helyszín környékén sem történt.
KÖZÖSSÉG
A súlyos sérülteket és a kritikus állapotban lévő betegeket Nagykanizsára, Szombathelyre vagy Kaposvárra viszik át Zalaegerszegről és környékéről.
KÖZÖSSÉG
A program segítségével tervezik azt, amiről azt hisszük, hogy tervezhetetlen: négyhetes előrejelzést a betegszállítási kapacitás optimalizálására.
KÖZÖSSÉG
A 30 év körüli férfi sírgondozás közben esett össze. Menyasszonya azonnal hívta a mentőket, és a mentésirányító segítségével elkezdte az újraélesztést.
KÖZÖSSÉG
A férfi a szobája padlóján fekve talált rá fiára, aki nem lélegzett. Azonnal hívta a mentőket és megkezdte az újraélesztést. A lélekjelenlétének köszönhetően sikerült megmenteni a fia életét.
KÖZÖSSÉG
Társai már a mentők kiérkezése előtt megkezdték az újraélesztést, amit a szakemberek folytattak tovább. Végül közel egy órán át küzdöttek a férfi életéért, akit sikerült megmenteni.
KÖZÖSSÉG
A mentőszolgálatnak kellett igazolnia, hogy a sofőr nem akármiért késett a munkájából, de a történet happy enddel végződött.
KÖZÖSSÉG
Egy emeletet tudott lesétálni, amikor beindult a szülés. Az apuka azonnal becsöngetett az egyik lakóhoz, akit épp az álmából riasztott fel.
Népszerű
Ajánljuk