KÖZÖSSÉG
A 65 év körüli férfi összeesett, aztán már nem is lélegzett. A fiú időben megkezdte az újraélesztést, ezzel megmentette apja életét.
KÖZÖSSÉG
Az első napon a mentős kollégák, a másodikon a diszpécserek munkáját köszönték meg ebéddel, amely száz adag libacombot és hagymás burgonyát, olasz pizzát, valamint tejföllel és házi baracklekvárral kínált túrógombócot jelentett.
KÖZÖSSÉG
Telefonos segítséggel és egy iskolai defibrillátorral sikerült megmenteni egy 50 év körüli férfi életét hétfőn Debrecenben.
KÖZÖSSÉG
A legyengült szervezetű, idős férfi szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
KÖZÖSSÉG
A szívbeteg nő nem akarta felébreszteni a férjét, ezért nem szólt neki, hogy rosszul van, és a tudta nélkül hívta ki a mentőket.
KÖZÖSSÉG
A 60 év körüli férfi életéért sokáig küzdöttek a sírok között, végül sikerült stabil állapotban kórházba szállítani.
KÖZÖSSÉG
Sokkal inkább India ez, mint egy európai város - mondja a várakozók egyike, aki egy órát ácsorgott a forgalmas utcán. A mentők szerint jobb a szabadtéri várakozás, bár tudják, nem kényelmes.
KÖZÖSSÉG
A férfi Borsod megyéből érkezett Budapestre. A telefonján levő applikáció segítségével akart tájékozódni, de a készülék lemerült útközben.
KÖZÖSSÉG
Egészen a lakásig felment, hogy megkérje őket, álljanak el az útból. Utána még feljelentéssel is fenyegetőzött.
KÖZÖSSÉG
Az ebet egy közeli buszmegállóba szállították, ahol a sérült gazdi hozzátartozója átvette az állatot.
Népszerű
Ajánljuk