SZEMPONT
Putyin hatalmas hadgyakorlatba kezdett az ukrán határ mentén, és az is felvetődött, hogy nukleáris fegyvereket telepíthetnek Kubába. Mindez nemcsak Ukrajnáról, Kelet-Európáról is szól.
SZEMPONT
A Promobot robotjai képesek utánozni az arckifejezéseket, mozgatják a szemüket, a szájukat és az izmaikat is.
SZEMPONT
Az Egyesült Államok szerint így teremtenék meg az oroszok az indokot a katonai invázióra. A Kreml határozottan tagadta a vádakat.
SZEMPONT
A magyarokat az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépével szállítják először Oroszországba, onnan pedig a Magyar Honvédség egyik repülőgépe hozza haza őket.
SZEMPONT
Az elnök a külföldön kiképzett "terroristákat" tette felelőssé a zavargásokért, de ezzel kapcsolatban nem hozott fel bizonyítékokat.
SZEMPONT
Időközben Oroszország ejtőernyős csapatokat küldött Kazahsztánba, hogy békefenntartóként védjék a kazah állami és katonai létesítményeket, segítve a kazah biztonsági erőket.
SZEMPONT
A tervek szerint január 10-én kezdődnek tárgyalások az Egyesült Államok és Oroszország között az Ukrajna körül kialakult feszültségről.
SZEMPONT
Putyin rendszerében ez a legmagasabb kitüntetés, amelyben külföldi állampolgár részesülhet.
SZEMPONT
Az Oroszországi Föderáció tényleg a Szovjetuniót akarja restaurálni? Vagy valami más áll a kardcsörtetés mögött?
SZEMPONT
Azért zuhant le 35 éve egy utasszállító, mert a pilóták fogadtak, hogy vakon le tudják tenni a gépet
Bár az Aeroflot 6502 tragédiája még 1986-ban történt, máig felfoghatatlan a szovjet pilóták felelőtlensége, amivel közel száz ember életét kockáztatták.
SZEMPONT
Az Európai Bizottság elnöke a csúcson felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon az agressziótól és csökkentse a feszültségeket az ukrán határon.
SZEMPONT
Ijesztő felvétel Oroszországból: egy belső sávban közlekedő autó anyósüléséből szállt ki a férfi, aki megindult a járda felé, de a buszsávban jövő busz majdnem elütötte.
SZEMPONT
Olaf Scholz Varsóban szolidaritását is kifejezte a lengyelekkel a Belarusz által gerjesztett migránsválság kapcsán.
SZEMPONT
Társaival először hógolyóval dobálták az orosz biztonsági szolgálat gépkocsiját, majd megrugdosták, és felugrottak a motorháztetőre.
SZEMPONT
Zelenszkij ukrán elnök a találkozó után azt mondta, hálás Joe Biden „rendíthetetlen támogatásáért”.
SZEMPONT
Oroszországban az olaj és a földgáz a költségvetés fő bevételeinek és nemzeti büszkeségnek is a forrása. Hogyan tud majd Oroszország alkalmazkodni a fosszilis tüzelőanyagok utáni korszakhoz?
Népszerű
Ajánljuk