FELFEDEZŐ
További 160 oligarcha és orosz felsőházi tag járt rosszul, de belarusz bankokra és kriptovalutákra is kiterjednek a korlátozások.
FELFEDEZŐ
Az Energoatom szerint a folyamatos harcok miatt áramellátás nélkül maradt az erőmű, ami a hűtést is lehetetlenné teszi.
FELFEDEZŐ
Putyin 64 kilométer hosszú konvoja 50 kilométerre van az ukrán fővárostól, de a katonák nincsenek felkészülve az akár -20 fokos hidegre.
FELFEDEZŐ
Jevgen Zvonok még múlt héten vesztette életét. Halála után három nappal találták meg a holttestét egy iskola romjai között.
FELFEDEZŐ
A CIA igazgatója szerint az orosz elnök azt akarja, hogy csapatai őröljék fel az ukrán hadsereget, nem törődve a civil áldozatokkal.
FELFEDEZŐ
A gyorsétteremlánc az ukrajnai háború miatt 850 egységét zárja be ideiglenesen az országban.
FELFEDEZŐ
A brit védelmi minisztérium jelentése szerint az oroszoknak nem sikerült komolyabb áttörést elérni Kijev északnyugati részén, de több várost továbbra is folyamatosan bombáznak.
FELFEDEZŐ
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal túlságosan felelőtlenül követelőzik, ez küldte padlóra a magyar fizetőeszközt.
FELFEDEZŐ
Nehéz eldönteni, hogyan áll valójában a lassan két hete tartó háború. Azonban a hatalmas túlerő ellenére sem tűnik reménytelennek az ukránok helyzete.
FELFEDEZŐ
A brit kormányfő szerint a magyar miniszterelnök világosan elmondta, hogy a közös álláspontot képviseli a szankciós politikában.
FELFEDEZŐ
A külügyminiszter világossá tette, hogy a magyar kormány kizárólag humanitárius segítséget ad a háborúban álló szomszédos országnak.
Népszerű
Ajánljuk