KÖZÖSSÉG
A cég 850 gyorséttermét zárja be ideiglenesen az országban. Összesen 62 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, őket azonban továbbra is fizetni fogják.
KÖZÖSSÉG
„Bár Oroszország belátja agresszív cselekedeteinek értelmetlenségét, még mindig az a téveszméje, hogy a békés városok elleni erőszak a megfelelő stratégia” – írja Mihajlo Podoljak ukrán szóvivő.
KÖZÖSSÉG
Szerinte nincs értelme egy akkora várost ostromolni, mint Kijev, túl sok áldozata van mindkét oldalon.
KÖZÖSSÉG
Egy jelentés szerint eddig 2,5 millió menekült hagyta el az országot, közülük 1,75 millióan érkeztek Lengyelországba.
KÖZÖSSÉG
A városban nincs áram és víz, az élelmiszer lassan kifogy, a lakosság már a boltokat és a gyógyszertárakat fosztogatja, miközben a Vöröskereszt segélyszállítmánya nem tud bejutni a településre a folyamatos támadás miatt.
KÖZÖSSÉG
Az orvosok elmondták, hogy mikor a nő rájött, hogy elveszítheti a gyerekét, azt kiabálta: „Öljetek meg most!”
KÖZÖSSÉG
Az országban megugrott az anonim internetezést biztosító alkalmazások használata, miután betiltották a legnagyobb közösségi oldalakat.
KÖZÖSSÉG
Erről egy orosz ellenzéki politikus nyilatkozott, akit eddig kétszer próbáltak megmérgezni.
KÖZÖSSÉG
Emellett 99 repülőgép, 128 pilóta nélküli légijármű, 1194 harckocsi és más páncélozott harcjármű, 121 rakéta-sorozatvető, 443 tüzérségi ágyú és aknavető, valamint 991 speciális katonai jármű megsemmisítéséről számoltak be.
KÖZÖSSÉG
A felhasználóknak azt tanácsolták, tegyék át képeiket az állam valamelyik fotómegosztó platformra.
KÖZÖSSÉG
Az orosz pénzügyminiszter szerint az Oroszországgal szemben „barátságtalan országokkal” szembeni adósságot rubelben fogják kifizetni.
KÖZÖSSÉG
A régió vezetése szerint 134-en megsérültek a Lengyelországhoz közeli javorivi létesítmény elleni légicsapásokban.
KÖZÖSSÉG
Jens Stoltenberg szerint az ukránok bátran és elszántan ellenállnak, de a következő napok valószínűleg még nagyobb megpróbáltatásokat hoznak majd a háborúban.
Népszerű
Ajánljuk