SZEMPONT
Világszerte hiány lehet búzából, kukoricából, árpából és műtrágyából. Éhínséghullám jöhet, ami zavargásokat robbanthat ki a szegény afrikai és arab országokban.
SZEMPONT
A Putyin-párti Vlagyimir Szolovjov talkshowjának vendége felháborodva beszélt a lengyelek szerinte túl merész viselkedéséről.
SZEMPONT
Amiről Odessza lépcsői mesélnek – a fiatal orosz tanítványom Magyarországon tanul nemzete nagyjairól
Miközben támogatjuk a szankciókat, elítéljük az orosz állam rémtetteit, nem alázhatjuk meg az orosz embereket. Vélemény.
SZEMPONT
Viktor Mikita, a térség katonai vezetője szerint az oroszok azt terjesztették Kárpátalján, hogy a magyar közösség el akar szakadni Ukrajnától.
SZEMPONT
Azt nem tudni, mi volt a célpont, mindenesetre civilek ellen bevetni háborús bűnnek minősül.
SZEMPONT
Az amerikai elnök szerint az utal minderre, hogy az oroszok az ukránokat kezdték vádolni azzal, hogy biológiai és vegyi fegyverek bevetését tervezik.
SZEMPONT
Marina Ovszjannyikova reagált a vádakra, többek között azt üzente volt főnökének: „Szégyellem, hogy veled dolgoztam!”
SZEMPONT
Az Európai Unió biztonságpolitikai főképviselője és más uniós vezetők szerint továbbra is fáradhatatlanul szankcionálni kell Oroszországot, és az energiahordozókkal kapcsolatban is szigorításokat kellene bevezetni.
SZEMPONT
A The War Zone alaposan megvizsgálta a videofeltételt, és összevetette a műholdképekkel. Kiderült, hogy nem ott és nem akkor készülhetett, ahol és amikor az oroszok állították róla.
SZEMPONT
A Sky News tudósítója arról számolt be, hogy az ukrán katonák szerint az oroszok nem szállítják haza az elesett katonáik holttestét.
SZEMPONT
A Kreml közleménye szerint Moszkva azt szeretné, ha gyorsabban folynának a békatárgyalások, de Putyin és Zelenszkij találkozójának jelenleg „nincs alapja”.
SZEMPONT
Egy helyi lakos hiába segített volna idegeneknek is menekülni, sokan inkább megvárják a humanitárius konvojt a pincékben rejtőzve, mint hogy maguktól elmeneküljenek a városból.
SZEMPONT
Az üzenetekben többek között az orosz hadsereg háborús bűneiről és a veszteségeikről is írnak.
Népszerű
Ajánljuk