JÖVŐ
A Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétái több ezer kilométerre lévő célpontokra is képesek lehetnek nukleáris csapásokat mérni.
JÖVŐ
A mariupoli területet védő Azov egység vezetője is arról számolt be, hogy három katonán vegyi mérgezés jeleit észlelték.
JÖVŐ
Az elnök ezt egy orosz tábornok kijelentésére alapozza, ami alapján Oroszország offenzívát indíthat Moldova ellen.
JÖVŐ
Eduard Heger és Mateusz Morawiecki szerint felháborító, hogy olyan országok, mint Magyarország és Németország tiltakoztak az Oroszországot célzó szankciók ellen.
JÖVŐ
Szergej gyerekkorát Ukrajnában töltötte, majd a moszkvai rendőrségen dolgozott. A háború borzalmairól több forrásból is értesült, ám lehallgatták, mikor erről beszélt, a kollégái pedig nem értették a viselkedését.
JÖVŐ
Az IMF jelentése szerint két év múlva Indonézia taszíthatja le Oroszországot a hatodik helyről, legalábbis ami az egy főre jutó GDP-t illeti.
JÖVŐ
A lépés válaszintézkedés arra, hogy Joe Biden amerikai elnök kormányzata orosz állampolgárok egyre szélesebb körére terjeszti ki szankcióit.
JÖVŐ
Moszkva polgármestere 200 ezer munkanélkülivel számol a szankciók miatt, Putyin szerint azonban Európa sokkal rosszabbul jár majd.
JÖVŐ
Az olasz zenekar még egy külön számot is írt, hogy felhívják a figyelmet az Ukrajnában zajló háborúra.
JÖVŐ
A Kreml szóvivője szerint egy világos, egyértelmű megfogalmazású dokumentumot adtak Kijevnek, ám erről az ukrán elnök nem tud.
JÖVŐ
„A sérültek napról napra halnak meg, mert nincs se orvosság, se víz, se élelem” - írta levelében az ukrán őrnagy.
JÖVŐ
Állítólag egy olyan dokumentumot íratnak alá az elhurcolt ukránokkal az oroszok, hogy két évig ki sem tehetik a lábukat Szahalinról.
JÖVŐ
A hitelminősítő forgatókönyve azzal számol, hogy a válság legalább néhány hónapig eltart, és az ukrajnai invázió miatt Oroszországra kirótt amerikai, európai és egyéb szankciók legalább két évig érvényben maradnak.
Népszerű
Ajánljuk