HÍREK
Az Ukrajna melletti tüntetésen határozott lépéseket követeltek Putyin rezsimje ellen, az oroszpárti tüntetők pedig a NATO felelősségét hangsúlyozták.
HÍREK
Dominik Duka szerint a katonák „a legerősebb érzelmek és szenvedélyek áldozatai, amikor az ámokfutás szintjére kerülnek a csata szörnyűsége, a félelem és a gyűlölet miatt”.
HÍREK
Ezzel fel tudnák rázni a május 9-i győzelem napi ünnepségeket, de új fejezetet hozhat a háborúban is. A Donbassz után az orosz hadseregnek nem lesz elég ereje, hogy új frontokat nyisson Ukrajnában – mondja a szakértő.
HÍREK
A orosz hadseregnek terve volt arra, hogy elfoglalja az elnöki rezidenciát akkor, amikor az elnöki família ott tartózkodott.
HÍREK
A műsorvezető szerint a nukleáris csapás bekövetkezhet: „Borzalmas persze, de hát ez van” - mondta.
HÍREK
Az invázió kezdete óta 62 milliárd eurós bevételt könyvelhettek el, ebből pedig 44 milliárd euró uniós tagállamoktól érkezett.
HÍREK
A lány elmondása szerint az erőszakos férfi azzal is fenyegette őt, hogy „vagy lefekszik vele, vagy hoz még 20 embert”.
HÍREK
Hernádi Zsolt szerint ha ez nem történik meg, az áruhiánnyal és társadalmi feszültséggel járhat.
HÍREK
Függetlenül attól, hogy Lengyelország szerint például szerződést szegnek a gázszállítással kapcsolatban.
HÍREK
António Guterres hasznosnak minősítette a találkozót Putyinnal, akivel Mariupol civil lakosságának evakuálásáról is beszélt.
HÍREK
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Oroszország Bulgária és Lengyelország mellett más országoknak sem ad gázt, ha azok nem fizetnek érte rubelben.
HÍREK
Oroszország nem zárja ki, hogy Bulgária és Lengyelország után más országok sem kapnak orosz gázt, ha nem fizetnek érte rubelben.
HÍREK
Az orosz Gazprom közleményét némi zűrzavar előzte meg szerda reggel, az üzemeltetési adatok ugyanis azt mutatták, hogy Lengyelország felé egyszer már leállították a gázt, aztán újra elindították. De Bulgáriába is ment kora délelőtt a földgáz.
Népszerű
Ajánljuk