HÍREK
Korábban a francia tévében esett meg egy hasonlóan kínos baki, akkor a térképre Magyarország helyett Romániát írtak.
HÍREK
A miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött anyagban arról is beszélt, hogy naponta több ezren jönnek a határátkelőhöz autóval. Hat sávon át érkeznek az országba, hogy zökkenőmentesebb legyen a haladás.
HÍREK
„Láttam egy fotót arról, hogy a színház körül a járdára ki volt írva, gyerekek vannak bent. Ez nem tántorította el Putyint attól, hogy lebombázza az épületet. Ezt háborús bűnnek nevezik” - fogalmazott Marcin Przydacz.
HÍREK
A robbantás után a színház központi része összeomlott. Az épületben rengeteg civil tartózkodott.
HÍREK
A kamerákkal, irányítórendszerekkel és robbanóanyagokkal felszerelt drónok akár kilométerekről is képesek megsemmisíteni az ellenséges célpontokat.
HÍREK
Az ukrán elnök éjszakai beszédében újabb szankciókat sürgetett Oroszországgal szemben, illetve több fegyvert kért Ukrajnának, és a repüléstilalmi zóna bevezetését.
HÍREK
Bakondi György azt közölte, szerda délig több mint 432 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra.
HÍREK
Sokan egyetlen bőrönddel vagy hátizsákkal utaznak, amibe a legfontosabbakat csomagolták be eddigi életükből.
HÍREK
Úgy érezte, öngyilkos küldetésre vállalkozott, ezért inkább úgy döntött, hogy hazatér a családjához.
HÍREK
Egy műholdfelvétel szerint az udvarra óriási betűkkel "Gyerekek" feliratot is rajzoltak, ha esetleg a támadók mégsem tudnák, mit bombáznának. Több száz civilnek adott menedéket az épület.
HÍREK
Hamarosan véget ér a munkája az egyetlen ukrán kutatóállomáson, de közben földig rombolták az otthonát.
HÍREK
Egy moszkvai lakos arról számolt be, hogy üresek a polcok: se tészta, se cukor, se liszt, mindössze drága rizs maradt.
HÍREK
Temetni nem tudnak, mert a bombázások miatt félek kimenni a városból a temetőkhöz, a kórházban is embertelenek a körülmények.
Népszerű
Ajánljuk