SZTÁRVILÁG
Ördög Nóra szájából olyan vicc hangzott el, amit nem csak a zsűri, de a nézők is nagyon szeretnének kiverni a fejükből.
SZTÁRVILÁG
A képekből ítélve az egészen biztos, hogy a hangulatra nem lehet panasz a három napos lagzin.
SZTÁRVILÁG
Ekkor még nyoma sem volt rajta a plasztikai beavatkozásoknak. Szerintetek is van hasonlóság közte és a műsorvezetőnő között?
SZTÁRVILÁG
Az előzetesből kiderül, hogy az egész csapat remekül érezte magát, és néhány helyszínt is felvillantanak.
SZTÁRVILÁG
A balatonakarattyai üzlet a település olyan részébe költözik, aminek akár jót is tehet a fellendülés.
SZTÁRVILÁG
Már hónapok óta feszült volt a viszony az utca lakói és köztük, mivel az érdeklődők a helyiek házai elé parkoltak.
SZTÁRVILÁG
Bár 2020-ban sok mindenről le kellett mondanunk, a hírességek télapós képeinek idén sem szabad elmaradniuk.
SZTÁRVILÁG
A színésznő nem jutott be a Dancing with the Stars elődöntőjébe, pedig rajongói szerint a döntőben lett volna a helye.
SZTÁRVILÁG
Nagyon besűrűsödtek a televíziós elfoglaltságai, viszont még egy jó tanácsot is adott utódjának.
SZTÁRVILÁG
A balatonakarattyai bolt ellen korábban nyílt levélben tiltakoztak a helyiek, mivel hatalmas forgalmat hozott az utcába. Nánásiék most előálltak egy javaslattal.
SZTÁRVILÁG
„A folyamatos autó- és emberforgalom komoly zajterheléssel is jár, a pihenéshez való jogunkat sérti” – írják a balatonakarattyaiak.
Népszerű
Ajánljuk