FELFEDEZŐ
A kormánypárti politikusok a TikTokon válaszoltak arra a kérdésre, hogy mik szerettek volna lenni gyerekkorukban. Majdnem mindenki messze került az álmaitól.
FELFEDEZŐ
A cél az is lehetett, hogy jobb színben tüntessék fel Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt. Korábban erről Orbán azt mondta: „a Fidesz nem szül világbirodalmi terveket”.
FELFEDEZŐ
A részben AI hangtechnikával készült kisfilm a Szondi utca látószögéből mutatja be a kis magyar valóságot. Vajon a nagy nemzeti költő hatalmas ellenzéki lesz vagy csatlakozik a NER-hez?
FELFEDEZŐ
A főpolgármester Józsefváros és Budapest elleni súlyos, embertelen, aljas és cinikus támadásnak nevezte, hogy egy salátatörvény alapján a kormány lakóházakat sajátítana ki a VIII. kerületben. Felszólította Orbánt: a kormány vonja vissza a törvénymódosítását, „lehetőleg még ma”.
FELFEDEZŐ
Már nem értenek egyet az állításaival, ami szerint Magyar Péter csak a házasságuk révén került jól fizető állami állások közelébe.
FELFEDEZŐ
Hszi Csin-ping és Orbán Viktor legutóbb tavaly ősszel találkoztak Pekingben. A kínai elnök Franciaország és Szerbia meglátogatása után ugorhat be Budapestre.
FELFEDEZŐ
A Talpra Magyarok Közösség alapítója beszélt az EP-választásra készült tervükről és a Karmelitából irányított lejárató kampányról is.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnök szerint nem igaz, hogy a kormány sanyargatná vagy büntetné a fővárost, de azt is állítja: aránytalanul sok pénzt kap más városokhoz képest.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnök szerint ebben a kormányban volt következménye annak, hogy az egyik államtitkár érintett volt a Végrehajtói Kar elnöke ellen zajló büntetőügyben.
FELFEDEZŐ
Az ország leggazdagabb embere beszélt az átláthatóságról, tisztességről, és Orbán Viktorhoz fűződő barátságáról is. Azt mondta: a megrendelésekért meg kell dolgozni, a gazdasági fejlődése pedig nem két nap alatt történt meg.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnök elmondta, hogy a legnépszerűbb magyar előadó száma most a kedvence, bár csak a szöveg egy részét tudta idézni.
FELFEDEZŐ
A Demokratikus Koalíció szerint EP- és önkormányzati választások alkalmával a listavezetővel vagy egy polgármesterrel kellene vitáznia a Talpra Magyarok vezetőjének.
FELFEDEZŐ
A Talpra Magyarok vezére felhívásában beszólt Hajdú Péternek is. Bármilyen feltételek mellett hajlandó volna a vitára.
FELFEDEZŐ
A boszniai Banja Lukában járt egy üzleti fórumon a magyar kormányfő. Szerinte Magyarország királynak számít az idei két és fél százalékos növekedéssel.
FELFEDEZŐ
„Tudom, hogy nagy a kísértés, hogy tudatos provokációkkal eltereljék a figyelmet az óriási társadalmi elégedetlenségről, de mégis arra kérem, hogy viselkedjen államférfihoz méltó módon. Legyen bölcs, Miniszterelnök Úr” - írta többek között.
FELFEDEZŐ
A humorista szerint recseg-ropog a Fidesz által kreált kommunikációs rendszer. Ahogy fogalmaz: Münchausen báró sztrókot kapott.
FELFEDEZŐ
Ha időben kapcsolt volna, még bejegyeztethetett volna egy pártot az EP-választásra, de így inkább meglévő pártokkal tárgyal egy fúzióról, bár „párat már Tóni kilőtt. Volt, akit megzsaroltak vagy megvettek” - mondta Magyar.
Népszerű
Ajánljuk