FELFEDEZŐ
Ezt nem vártuk jönni. A Bridgertont konzervatív körök éppen túlzott „woke”-ságával, a történelmi szereplők „befeketítésével” és túlzott szexualitással szokták vádolni.
FELFEDEZŐ
Gyakorlatilag a nácikkal való tárgyaláshoz hasonlította Orbán moszkvai útját. Von der Leyen után Manfred Weber és a Renew Europe vezetője is magyar kormányfőt bírálta.
FELFEDEZŐ
Az ukrán elnök szerint Európa minden problémáját meg lehet oldani Orbán nélkül is. Beszéde végén arra kérte a briteket, hogy a tőlük kapott légvédelmi fegyvereket orosz területek ellen is bevethessék.
FELFEDEZŐ
Goran Pečarević meglehetősen gorombán válaszolt az újságírók kérdéseire, majd leszögezte, hogy ő nem foglalkozik politikával.
FELFEDEZŐ
JD Vance sok jót nem jelent Európára nézve: keményebb nézeteket vall főnökénél mind az ukrajnai háború, mind a kereskedelem terén. Zelenszkij még reménykedik Trump elkötelezettségében.
FELFEDEZŐ
Az egyik helyi étterem tulajdonosa, Goran Pečarević osztott meg egy közös képet a magyar miniszterelnökkel.
FELFEDEZŐ
Magyar Péter szerint valószínű, hogy Orbán Viktor tényleg békét akar, „bár a háborút nagyon jól tudja politikai célokra használni.”
FELFEDEZŐ
A magyar miniszterelnök tíz pontból álló levelet küldött az Európai Tanácsnak, amiben a békemissziója tapasztalatait foglalja össze.
FELFEDEZŐ
Orbán Viktor békemissziója verte ki náluk a biztosítékot. Az aláírók szerint ugyanis azt a látszatot keltette, mintha az EU nevében tárgyalna Moszkvában és Pekingben, miközben a valóságban semmi ilyesmire nem volt felhatalmazása.
FELFEDEZŐ
A szakértő szerint a féléves magyar EU elnökség végén éppúgy háború lesz, mint az elején. Azt is leírta, hogy miért.
FELFEDEZŐ
A szervezők szerint Magyarnak Deustch Tamással, vagy Orbán Viktorral kéne beszélgetnie a rendezvényen, nem pedig az előre leegyeztetett Grendel Gáborral.
FELFEDEZŐ
A magyar miniszterelnök már az éjjel támogatását fejezte ki a korábbi amerikai elnök iránt, akire egy merénylő rálőtt egy pennsylvaniai választási gyűlésen szombaton.
FELFEDEZŐ
A magyar miniszterelnök egy rövid összeállításban foglalta össze, hogy merre járt és kikkel találkozott az elmúlt másfél hétben.
FELFEDEZŐ
A DK politikusa szerint a kormányfő „nem Európa erős embere, hanem a legkínosabb fickó a földrészen”, meg is indokolta, miért gondolja így.
FELFEDEZŐ
Az egykori demokrata külügyminiszter szerint Trump az Orbán Viktorral készült kép megosztása után mutatta meg, milyen ember is ő valójában, és hogy egyetlen elképzelése a „békéről”, hogy mindent megadjon Putyinnak.
FELFEDEZŐ
A svédek biztosan bojkottálni fogják a budapesti miniszteri üléseket az EU Tanácsában, de többen is erre készülnek.
FELFEDEZŐ
Orbán Viktor meglátogatta korábban Vlagyimir Putyin orosz elnököt, de nem sokkal később már Donald Trump amerikai exelnök vendége volt.
Népszerű
Ajánljuk