HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint nem sok valóságalapja van Orbán Viktor egészségüggyel, közlekedéssel és gazdasággal kapcsolatos szombati kijelentéseinek.
HÍREK
A Kötcsén a sajtó elé álló kormányfő szerint „az államtitkár egy volt kórházigazgató. Őt akarják kioktatni egészségügyből? Hőmérőkkel?” Valamint szerinte Lázár a leghatékonyabb közlekedési miniszter.
HÍREK
A helyszínre érkezett tüntetők egy köteg játékpénzzel szórták meg a miniszterelnököt. A pénzeken Putyint és Hszi Csin-pinget lehetett látni.
HÍREK
Asif Kapadia 2073 című filmjében egy disztópikus jövőben felsorolják, hogy kik tehetnek a Föld élhetetlen állapotáért, ekkor hangzik el az ismerősen csengő név.
HÍREK
A dunavecsei plébánosról pénteken derült ki, hogy egy kormányzati körökbe is eljutott akta szerint homoszexuális kapcsolatai voltak. A pap korábban Pesti Srácok és a Megafon irodáit is megszentelte.
HÍREK
Elmondta azt is, hogy a világnak most olyan vezetőkre van szüksége, mint Trump, „aki szót értett Kelettel és Nyugattal is”. A gazdasági fórum vezetője nem értékelte túlságosan a beszédét.
HÍREK
A Jegybank elnöke szerint két nagy probléma van: a magas államadósság és a makacs infláció. Orbán Viktor korábban meghirdetett célját irreálisnak tartja.
HÍREK
A legolcsóbb menü 41 ezer forintba kerül, de van ennél húszezerrel drágább is a festői elhelyezkedésű olasz étteremben.
HÍREK
Az elemző úgy látja, hogy újra valóságos tét van a magyar politikában, és most először került a Fidesz olyan helyzetbe, hogy veszíthet is.
HÍREK
Szijjártó Péterre, a Mathias Corvinus Collegiumra és a Danube Institute-ra is hivatkozik cikkében a Politico.
HÍREK
Az Európai Bizottság elnöke úgy üzent egyértelműen Orbán Viktornak, hogy nem kellett kimondani a magyar miniszterelnök nevét.
HÍREK
A kormányfő az állami cégeknél elrendelt kötelező spórolás alól mentette fel kedvenc napilapját.
HÍREK
A miniszterelnök szeptember 18-án ismertetheti a soros EU-elnökség programját Strasbourgban. A Tisza Párt legalább két felszólalási lehetőséget kaphat az utána következő vitán.
HÍREK
Szerinte, ha nem lép Magyar Péter időben, a Fidesz lépni fog és ezzel minimálisra csökken a változás esélye. Jakab szerint Magyar hívó szavára olyan tömegek mozdulnak meg, mint még soha.
HÍREK
A kormányfő Milák Kristófot zseninek nevezte, akinek hagyni kell, hogy a maga útját járja. A vízilabdacsapat eredményében azonban csalódott.
Népszerű
Ajánljuk