HÍREK
Közleményük szerint már nyolc éve nem emelték a tiszteletdíjakat, de ők csak azt akarják, hogy egy képviselő a magyarországi átlagkeresetnek megfelelő összeget keressen.
HÍREK
Miután a fideszes többség felmondatott több olyan szerződést is, amely a lakosság tájékoztatását szolgálta.
HÍREK
Szerinte nem lenne etikus, ha az alapból szűkösen kijövő városban fizetésemelést kapna a város kárára.
HÍREK
Már azt is lehet tudni, hogy az 5000 fő alatti települések önkormányzatai mekkora összeget kapnak egy évre.
HÍREK
Ezzel kompenzálnák az iparűzési adó kiesését, ebből finanszíroznák a jövő évi béremeléseket is. Ha nem jön a pénz, hitelből oldja meg Budapest.
HÍREK
A Pedagógusok Szakszervezete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint 80 százalék körül lehet a bölcsődei és óvodai dolgozók átoltottsága, a kerületi vezetők is erre hivatkoznak.
HÍREK
Arról a 49 négyzetméteres ingatlanról van szó, amit mindössze 32 ezer forintért bérel az egyik legdrágább városrészben.
HÍREK
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is felszólalt a Jánoshidán tartott sajtótájékoztatón. Gyávaságnak nevezték, hogy a kormány az önkormányzatokra hárította a döntést az általuk foglalkoztatottak kötelező oltásáról.
HÍREK
Végül változtattak a nyáron ellenzéki és kormányoldalon is nagy vihart kavart törvénytervezeten.
HÍREK
Az elmúlt hetekben Kaposvár, Békéscsaba és Berettyóújfalu is sikertelenül próbált közbeszerzéssel áramot venni, ugyanis a legolcsóbb ajánlattevők is a rendelkezésre álló pénz többszöröséért szállítanának nekik elektromos energiát.
HÍREK
Az esetről Hadházy Ákos országgyűlési képviselő számolt be, aki felhívta a Faluházat és a polgármestert is.
HÍREK
A főpolgármester egyetért azzal, hogy a minimálbért emelni, a vállalkozásokat pedig támogatni kell, de mindezt a kormány „a saját kontójára tegye, ne az önkormányzatok kárára” - írta.
HÍREK
A kormány a helyi iparűzési adó elengedésével kompenzálná a munkaadókat, ez pedig több város vezetését sodorhatja bajba.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő szerint az utazást hirdető szórólap „teljesen komolytalanná és súlytalanná teszi Orbánék 23.-i összeröffenését”.
HÍREK
A tankerület a több mint 10 milliós tartozást és a bérleti díjat sem kívánta fizetni, pedig az önkormányzat részletfizetési kedvezményt is felkínált.
HÍREK
A Szilágy megyei önkormányzat jogi úton fogja kérni elővásárlási jogának gyakorlatba ültetését. Az eladó azt szeretné, ha minél előbb elkezdenék a kastély felújítását, és az épületben Wesselényi-múzeum működne.
HÍREK
A törvény benyújtója szerint „ez egy jó javaslat”, és a pártjából is érkező kritikák ellenére sem hajlandó visszavonni azt.
Népszerű
Ajánljuk