HÍREK
Úgy véli, ennyi emberre lesz szükség tavasszal, máskülönben nem lesz esélye az ellenzéknek megnyerni a választást.
HÍREK
A honvédelmi miniszter szerint a szolgálat a civil életben is hasznos ismeretekkel és tapasztalattal vértezi fel a fiatalokat.
HÍREK
A magyar lány a VIP részlegen önkénteskedett az ötkarikás játékokon, azt mondja, felejthetetlen élmény. Most hazalátogatott Japánból, mesélt arról is, miért szereti Tokiót és hogyan mászta meg a Fudzsit.
HÍREK
Várják az önkénteseket is, akik szívesen főznek, visznek gyümölcsöt, segítenek a szállításban, pakolásban.
HÍREK
Molnár Julianna az olimpián hat napon dolgozik majd. Az Ocsanomizu egyetem művészettörténet szakos hallgatója 2017 óta él Japánban.
HÍREK
A helyi civil már több mint öt éve segíti a városban élő hajléktalanokat. Az asszony azt mondja, már többször is tapasztalta, hogy ételosztás közben közterületesek fényképezik, nemrég pedig a rendőröket is kihívták rá.
HÍREK
11 szervezet és az Országos Roma Önkormányzat összefogott és oltásnépszerűsítő kampányt indított, hogy a szegregátumokban élők is regisztrálni tudjanak az oltásra. Még ott is, ahol se áram, se víz, nemhogy internet, okostelefon meg tablet.
HÍREK
Zenetanárként állt be takarítani a mosonmagyaróvári kórházba Dudás Veronika. Gyerekosztályon dolgozik december óta. Megcsinálta a segédápolói villám-tréninget, azt reméli, hogy hamarosan a Covid-osztályon segíthet.
HÍREK
Szijjártó László szerint akár hétvégén kezdődhet a segédápolói tréning, amire bárki jelentkezhet. A kórházi főigazgatóság is indított önkéntes toborzást, ők egészségügyi dolgozókat várnak.
HÍREK
Szijjártó László szerint „jelenleg 30-40 betegre jut három-négy ápoló, de az ideális az lenne, ha öt betegre jutna egy ember”.
HÍREK
Számos feltételnek meg kell felelni, és a tanfolyam elvégzésével még nem biztosított az automatikus munkavégzés.
HÍREK
Az 58 méter hosszú, 2 méter széles alkotást 62-en festették, de sokan segítették a munkát más módon is.
HÍREK
Az oroszok a fejleményről a világ első vakcinájának kifejlesztéseként számoltak be. Igaz, más országok is sikeres kísérleteket hajtottak végre Covid 19 elleni oltóanyag kifejlesztése terén.
HÍREK
Bajban nem rohan el mindenki, mindig vannak, akik segíteni akarnak. A járvány idején is sorra alakulnak a közösségek. Akik ebben benne vannak, életük legboldogabb időszakát élik.
HÍREK
Ljasuk Dimitry egy kis kunyhóban él most, és bízik abban, hogy ha egyszer vége lesz a járványnak, akkor egy másik, újfajta életet élhetünk majd.
Népszerű
Ajánljuk