HÍREK
A Herszonból származó fiú orosz nevelőszülőknél töltötte az utolsó évét. Állítólag a tragédia előtt haza akart térni, de megakadályozták ebben.
HÍREK
A békésnek tűnő családban semmi sem utalt a közelgő szörnyűségre. A helyszínen három holttestet találtak. A rendőrség emberölés miatt nyomoz, az eset hátterében drogproblémák is állhatnak.
HÍREK
Tamást pszichiátrián is kezelték, és korábban már volt rá példa, hogy a rendőrségnek kellett közbelépnie egy-egy családi veszekedés miatt. Többször rendőrt kellett hívni, hogy lecsillapítsák.
HÍREK
A rendőrök állampolgári bejelentés után vonultak ki az egyik kecskeméti családi házba, ahol holtan találták az ott lakó házaspárt és felnőtt gyermeküket.
HÍREK
A hawaii apa lánya keresésére indult a család más tagjaival és önkéntesekkel együtt. Egy repülőtér közelében találtak rá, a hatóságok szerint öngyilkosságot követett el.
HÍREK
A 16 éves lány egy Eger közeli településen élt a szüleivel és az öccsével. A Blikk szerint az apja talált rá a gyerekre, de már nem tudta megmenteni.
HÍREK
A szakember szerint nem lett volna szabad kitenni a gyerekeket ilyen pszichés nyomásnak nem sokkal a tanévkezdés előtt.
HÍREK
A Momentum oktatáspolitikusa szerint nem lett volna szabad ilyen traumának kitenni a gyerekeket három nappal a tanév kezdete előtt.
HÍREK
A Momentum oktatáspolitikusa szerint nem lett volna szabad ilyen traumának kitenni a gyerekeket három nappal a tanév kezdete előtt.
HÍREK
A Budai út egyik 10 emeletes társasházának tetejéről ugrott a halálba a férfi. Volt, aki pont az ovis gyerekével sétált arra a tragédia idején.
HÍREK
A férfi a hírek szerint nem tudta feldolgozni a 2019-es tragédiát. Búcsúlevelében állítólag elhunyt párjának írt.
HÍREK
A legújabb Netflix premier egy igazi kincs! Remek felvetés, ügyes megvalósítás, kell ennél több egy péntek esti premierfilmhez?
HÍREK
Többek szeme láttára gyújtotta fel magát az idős bácsi egy vasúti megálló parkolójában. Hiába vitték kórházba mentőhelikopterrel, az életét már nem tudták megmenteni.
HÍREK
A férfi és a gyermek anyja már egy ideje külön éltek. Sajtóinformációk szerint a gyerek láthatáson volt az apjánál, amikor az brutális módon végzett a kisfiúval. A férfi végül magát is megpróbálta megölni, őt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
HÍREK
A település polgármestere türelemre kérte a lakosságot, és közölte, egyelőre nem tudni, mi történhetett pontosan.
HÍREK
A 29 éves pécsi férfit majdnem két hétig keresték. Végül kedden közölte az anyukája, hogy a fia meghalt.
HÍREK
A 80 év körüli szülők és 40 éves lányuk holtteste napok óta heverhetett a lakásban, mire rájuk találtak.
Népszerű
Ajánljuk